Vonalkódos azonosítási rendszer bevezetésének tervezése a Richter Gedeon Nyrt. Debreceni főraktárában
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Diplomamunkámat a Richter Gedeon Nyrt. Debreceni fióktelepének főraktárában készítettem, elsősorban a raktár működését és annak a hatékonyságát elemeztem. Fő célja a diplomamunkámnak az volt, hogy a raktári folyamatokat feltérképezzem, majd feltárjam a bennük rejlő veszteségeket, azután ezekre a felmerült veszteségekre lehetséges javító intézkedéseket ajánlottam. A legtöbb veszteséget a jelenlegi azonosítási rendszer idézi elő, mivel például a komissiózás folyamatát lassúvá, bonyolulttá teszi, valamint a papír alapú szedős listáknak köszönhetően, esetenként hibás kiszedések is előfordulnak. Emiatt is esett a választásom erre a témára, mivel úgy láttam, hogy a jelenlegi azonosítási rendszer fejlesztésre szorul, így diplomamunkám során ennek a fejlesztésnek lépéseit jártam körbe. Az Ipar 4.0 szellemében fontos, hogy a vállalatok az aktuális rendszereiket alkalmassá tegyék arra, hogy minél több adatot tudjanak digitális úton kezelni, feldolgozni és továbbítani. Emiatt gondoltam, hogy a jelenlegi rendszer vonalkódosra cserélésével számos olyan problémát ki lehet majd küszöbölni melyek jelenleg fent állnak.