"Egy életrajz sohasem képes kimeríteni tárgyát. Nem szobrot akartam állítani a kertben, hanem behatolni abba a házba, amelyben Sartre volt az úr. Lakatos módjára dolgoztam, sartre-i szerszámokkal feszegetve a sartre-i törvényeket, zárakat törve, falakat döntve, nyílásokat vágva. Felhívtam a figyelmet néhány ismeretlen momentumra, mint például Sartre szemérmességére, Annie nevű unokahúgára, az 1960-as évektől kezdve egyre erősödő nemzetközi hatására. A nyolcvanas évek vitáival szemben reményeim szerint sikerült feltárnom némely olyan bizonyítékot, amelyek végre véget vetnek az elhamarkodott áligazságok terjedésének a megszállással, a Nobel-díj visszautasításával, a gyermekkorával kapcsolatban. Behatoltam a Sartre-házba, átkutattam, de másokra vár a feladat, hogy folytassák a kutatást, hogy újabb ajtókat nyissanak fel. S hogy mindent összevetve mit sikerült elérnem, azon túl, hogy felvázoltam egy ember szüntelenül változó portréját és hogy felvillantottam néhány új irány lehetőségét? Talán egyszerűen csak hozzájárultam ahhoz, hogy az író visszakerüljön a köztudatba, hogy újra beszéljenek róla" - írja a francia írónő könyve utószavában.