A köszörűkövek kopása és élettartama a csapágygyártásban

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A diplomamunkám által sikerült kidolgozni a rendszert, mely szerint megvalósítható a rendszergazdálkodás, hogy ne legyen készlet feleslegesen túlhalmozva a köszörűkövek esetében, csapágygyártás folyamán. Fontos kommunikáció a gyártósor, a logisztikai részleg és a beszállítói részleg között. A kövek mennyiségét a különböző technológiáknak alapján kiszámolva kell adott típusú megrendelni, milyen mennyiségben kell legyen raktárkészleten köszörűkő, milyen méretű anyagminőségű kő kell és hogy az a kő milyen kopási tulajdonságokkal rendelkezik az adott gyártási tényezők mellett, például ugyanarra a típusra alkalmas lenne egy puha és egy kemény kő is érdemes a kemény kő beszerzését igényelni még akkor ha az magasabb anyagi költségekkel jár, azonban kevesebb állásidőt generál, a kemény követ ritkábban kell cserélni a lasabb kopásának köszönhetően. Az állás idő a folyamatos gyártás egyik legnagyobb vesztesége. Ki kell dolgozni egy olyan tervet is, amellyel felkészülünk arra, ha eshetőségre, hogy az adott gyártásnak elegendő követ szereztünk be, azonban a gépbeállító vagy más külső tényező hatására megsérül a köszörűkő és nem tudja ellátni a továbbiakban a feladatát, rossz megmunkálást végez az alkatrészeken, ilyenkor a bent lévő kövekből mely ugyanúgy képes ellátni a sérült kő feladatát azzal pótoljuk. Az egyeztetés után az adott köszörűkőre, és egyezettünk a beszállítóval a gyártási és a szállítási időről, tudunk létrehozni egy tervezést a rendelési mennyiségekre. Azokra a kövekre, amelyek megérkeztek a rendelési igényünk után a megbeszélt időre a polcos tárolóba a vezérlőpanel segítségével elhelyezzük addig ameddig nem kerül sor a kő felszerelésére, mivel a kisebb kockázat megteremtése miatt mindig valamivel hamarabb kell beérkezzen a kő, mint azt a termelésbe szeretnénk telepíteni annak érdekében, hogy a szállítás is késhet és különböző tényezők hatására az átállás az adott típusú köre is megtörténhet hamarabb. A rendeléseket tehát, ha úgy végezzük, hogy eleget teszünk az előbb említett tényezőknek meg teremtjük a Just in Time raktár készletünket a polcos tárolónkban és ezáltal számos költségcsökkentésre tudunk szert tenni.

Leírás
Kulcsszavak
Köszörűkő, Élettartam, Gyártás, Kopás, Rendszer
Forrás