Önismeret iránti igénye már az ókori civilizációk kialakulása óta aktívan foglalkoztatja az embert, mert magunkon keresztül ismerjük meg, érzékeljük és fogadjuk be a minket körülvevő világot. A bennünket érő impulzusok lenyomatokat képeznek, melyek által következtetéseket tudunk levonni környezetünkről és önmagunkról. Ebből jön létre annak az igénye, hogy környezetünkre hatást gyakoroljunk, formáljuk azt, miközben aktív részeseivé is válunk. Minél inkább ismerjük önmagunkat, annál inkább tisztában vagyunk kompetenciáinkkal, lehetőségeinkkel, pozitív és negatív személyiségjellemzőinkkel, mindez elősegíti önmagunk elfogadását és egy realisztikus énkép megalkotását. Önismeretünk elmélyítése egyidejűleg magával hozza önértékelésünk és önbizalmunk fejlődését is. Minél több az önbizalmunk, annál inkább reziliensebbé, azaz ellenállóbbá válunk az életünk során fellépő számos krízisszituációval szemben. Emellett kevésbé fogjuk halogatni fontos döntések meghozatalát, mi több motiváltabbak leszünk arra, hogy tegyünk önmagunkért és életünk alakulását, körülményeinket nagy mértékben mi határozzuk meg. Munkám szakirodalmi részében először áttekintem az énkép, önismeret, önbizalom, motiváció és halogatás fogalmak meghatározásait, és rendszerszemléletű aspektusból, azaz összefüggéseiket figyelembe véve ismertetem, hogy milyen hatással vannak önmeghatározásunkra, cselekedeteinkre. Majd bemutatom a rendszerszemléletű coaching megközelítés lényegét és egy valós coaching folyamat leírása során szemléletem a képzés során elsajátított intervenciókat, illetve ezek hatásait a kliensre. Szakdolgozatom végén összegzem az általam levont következtetéseket a coaching folyamatra, illetve későbbi szakmai munkámra vonatkozóan.