Az úthálózatok kiterjedtsége és a téli csúszásmentesítő sózás miatt világszerte sótűrő növényfajok terjednek utak mentén. Szembetűnő példa egy tengerparti halofiton, a Plantago coronopus, amely néhány évtized alatt elterjedt az európai és észak-amerikai úthálózatban. Célunk volt, hogy megvizsgáljuk a magdimorfizmus szerepét a P. coronopus sikeres út menti terjedésében, illetve, hogy összehasonlítsuk az út menti terjedést segítő tulajdonságokat a nemzetség több fajával. Ennek érdekében feltérképeztük az útszegélyekben előforduló Plantago fajokat Magyarországon, megvizsgáltuk reproduktív tulajdonságaikat, terjedési képességüket, valamint csíráztatásos és növényneveléses kísérletekben teszteltük sótűrésüket. A P. coronopus kétféle magját külön-külön vizsgáltuk. Kimutattuk, hogy a P. coronopus a második leggyakoribb faj az útszéleken az őshonos P. lanceolata után. Kis magjai a többi vizsgált fajhoz és a faj nagy magjaihoz képest is szignifikánsan alacsonyabb ezermagtömeggel és velocitással rendelkeztek. A sótűrés vizsgálatakor minden faj és magtípus csírázott a kontroll és a 0,4%-os NaCl koncentráción, a növényneveléses kísérletben azonban azt láttuk, hogy csupán a P. coronopus kis magjaiból fejlődő egyedek fejlesztettek virágzatot NaCl-ot tartalmazó táptalajon. Eredményeink alapján az útszélek megfelelő élőhelyek a vizsgált fajok számára, ökológiai folyosóként szerepet játszanak jelenlegi és potenciális jövőbeli terjedésükben. A P. coronopus magtömege és sótűrése hozzájárul sikeres út menti terjedéséhez, magdimorfizmusa révén pedig képes alkalmazkodni a heterogén útszéli körülményekhez.