Elkészültem az Inga című könyvvel, történetek, eszmevillanások, tömörre nyesve. Tapasztásos építőtechnikát alkalmaztam. Egy állítás, és ami hozzákapcsolható, egymást körültáncoló képzetek. Milyen szekvenciák keresik meg egymást. Megráztuk a cilindert, és benne a cédulákat. A városi kávéházban van egy nagy kerek asztal, amely körül a vendégek köre és kara cserélődik. Ül az asztalnál egy hetvenöt éves magyar író, ellépek mögüle. Körülnézek ezzel a könyvekre darabolható élethossziglani naplóval, bárhol folytathatom, eltart, ameddig én magam eltartok. Dolgoztam, jöttem-mentem, ezzel-azzal egy asztalnál ültem, forgattam a napirend kerekét. Senki ellen haragot, vádat nem táplálok, velem szemben sincsen tartozása senkinek. Semmisségemet is látva, jól vagyok. Körüljárok egy kezem ügyébe került sorsomtól kapott történetet. Az a jutalmam, és a büntetésem, ahogy az időmet töltöm: a hetedik nap az állandó idő. Olyan könyveket írtam mostanában, amelyek mellől bármelyik pillanatban elszólíthatnak, a fonalnak ott van vége, ahol elszakad. (Konrád György)