A fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának lehetőségei

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatomban a fogyatékossággal élő személyek integrációjának lehetőségeit, színtereit, hátterét mutatom be. Módszertan szempontjából az interjúzást tartottam célszerűnek. A dolgozatnak három fő része van. Az első a fogyatékosság fogalmi meghatározása és a fogyatékosság típusainak ismertetése, mindezt a főbb szakirodalmak, egyezmények és saját tanulmányaim alapján végeztem. A szakdolgozat második részében a fogyatékkal élő személyek életútjának szinterein keresztül mutatom be a lehetőségeiket, amik hozzájárulhatnak az integrációjukhoz. Ezeket jó gyakorlatokkal, megvalósult projektekkel, programokkal támasztottam alá. Dolgozatom célja, hogy választ kapjak azokra a kérdésekre, hogy az érintett fogyatékkal élő fiatalok életére hogyan hat az integráció, milyen esélyeik vannak, ők hogyan látják azt, milyen intézkedéseket tartanak fontosnak az annak elősegítéséhez. Fiatal felnőttek révén ismernek-e olyan szolgáltatásokat, amelyek megkönnyítik az életüket, amelyek elősegítik továbbtanulási, családalapítási lehetőségeiket. A második részben említésre kerül az inklúzió fogalma és annak jelentésének magyarázata is, ami a fogyatékossággal élő emberek életének tekintetében kiemelt fontosságú. A harmadik fő részben került sor az interjúk és a kapott eredmények elemzésére. Az interjúkat a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthon és Iskolába járó fogyatékkal élő fiatalokkal készítettem el.

Leírás
Kulcsszavak
fogyatékosság, integráció, lehetőség, jó gyakorlat, inklúzió
Forrás