A Kárpát-medencei földikutyafajok természetvédelmi helyzetének átfogó értékelése

Abstract

A talajlakó kisemlősök védelmét világszerte súlyosan nehezíti az alulkutatottságból eredő adathiány. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatbázisának elemzése során kiderült, hogy a fajok 51%-ának nem ismerjük a pontos állományméretét és elterjedését, 46%-nak a életmódját, 41%-nál pedig a pontos veszélyeztető tényezőket sem azonosították. Mivel a fajok 19%-ára semmilyen fajmegőrzési terv nem létezik, a hatékony védelem érdekében elengedhetetlen a pontosabb adatgyűjtés. Ez a probléma ugyanúgy jelentkezik a Kárpát-medencében élő földikutyafajok esetében is, amelyek globálisan is kritikus helyzetben vannak. Áttekintettük a hazai földikutya fajok természetes és áttelepített állományainak számát, ezek élőhelyének kiterjedését, a szaporodóképes egyedek becsült számát, valamint az élőhelyek védettségi szintjét. Ezen adatok alapján a délvidéki földikutya hazai és nemzetközi szinten is a Fokozottan veszélyeztetett (CR) kategóriába tartozik. A magyar földikutya helyzete valamivel kedvezőbb, a fajt hazai és nemzetközi szinten is a Veszélyeztetett (EN) kategóriába soroljuk. A szerémségi földikutya pontos Kárpát-medencei jelenléte jelenleg nem ismert, ezért itthon Kihaltnak (RE) tekintjük, míg globálisan továbbra is a Fokozottan veszélyeztetett (CR) besorolást kapja. Mivel a földikutyák rejtett, földalatti életmódot folytatnak, a kutatásukhoz elengedhetetlen a terepi felmérési módszerek egységesítése, pontosítása. Kidolgoztunk egy egységes monitoring módszertant a nemzeti parki szakemberekkel együttműködve, amely a túrások és járatok pontos azonosításán, a járatok próbaképpen történő megbontásán, a felmérések ideális időzítésén és a már megszámolt túrások megjelölésén alapul, továbbá figyelembe veszi az éppen nem aktív állatokat is. Ezt a hagyományos munkát egészíti ki az új, drónos távérzékelési módszer, a HRAMN, amely a levegőből fotózza és térképezi fel az élőhelyeket és az előforduló túrásokat. A meglévő állományok természetvédelmi célú áttelepítése során, a vizsgálatok szerint a fajspecifikus előírások szigorú betartása hozza a legnagyobb sikert: a legjobban sikerült akciók 87,5–95%-os túlélési sikert értek el. A sikeres áttelepítés kulcsa többek között, hogy a célterület talaja és növényzete szinte teljesen megegyezzen az eredeti élőhelyével, a megfelelő ivararány, térbeli elhelyezés, valamint a szakemberek között teljes egyetértés. Az élőhelyek HRAMN-módszerrel történt vizsgálata során kiderült, hogy a földikutyák preferálják a lankás, 5%-nál kisebb lejtésű területeket, a meredekebb részeken a túrásoknak csupán 4,6%-a található, ezeket a részeket valószínűleg csak átvonulásra használják. A debrecen-józsai mintaterületen a túrások 78%-a a domboldalakon és a természetes vízelvezető vonalak mentén összpontosult, hogy az állatok elkerüljék a heves esőzések utáni elöntéseket, a tartósan vizenyős, mély fekvésű részeket pedig nagyrészt elkerülték (23%). Növényzet tekintetében a löszgyepekhez (H5a élőhelytípus) ragaszkodnak a legjobban: bár ez a területnek csak 66%-át tette ki, a túrások 86%-a itt koncentrálódott. Érdekes módon a terület legeltetési módja nem befolyásolta jelentősen az aktivitást: a túrások 56,2%-a juhokkal, 43,8%-a marhákkal legeltetett részen volt, ami nem jelent lényegi különbséget. Ugyanígy a megfelelően kezelt és a túllegeltetett gyepek között sem találtunk drasztikus eltérést (a túrások 61,9%-a volt a megfelelően kezelt részeken), ami azt mutatja, hogy a földikutyák jól tolerálják a legeltetés intenzitását. A fajok hosszú távú megőrzéséhez a legfontosabb feladat a még meglévő természetes lösz- és homokgyepek beépítésének vagy szántóvá alakításának megakadályozása, valamint az olyan beruházások teljes leállítása, amelyek megváltoztatják a természetes vízjárást és elöntéssel fenyegetik a földikutyák otthonait.

The protection of subterranean small mammals is severely hindered worldwide by a lack of data resulting from under-research. An analysis of the International Union for Conservation of Nature (IUCN) database revealed that the exact population size and distribution of 51% of the species are unknown, the lifestyle of 46% is unrecorded, and the specific threatening factors have not been identified for 41% of them. Since no conservation plans exist for 19% of the species, more precise data collection is essential for effective protection. This issue is equally present for lesser blind mole-rat species living in the Carpathian Basin, which are in a critical situation globally as well. We reviewed the number of natural and relocated populations of blind mole rat species, the extent of their habitats, the estimated number of mature individuals, and the protection level of their habitats. Based on these data, the Vojvodina blind mole-rat is classified as Critically Endangered (CR) both nationally and internationally. The Hungarian blind mole-rat is in a slightly more favorable position, categorized as Endangered (EN) at both levels. Meanwhile, the Syrmian blind mole-rat's exact presence in the Carpathian Basin is currently unknown; thus, it is considered Regionally Extinct (RE) in Hungary, while it retains its Critically Endangered (CR) classification globally. Since blind mole-rats lead a hidden, underground lifestyle, standardizing and refining field survey methods is essential for their study. In cooperation with national park experts, we developed a unified monitoring methodology. This is based on the accurate identification of mounds and tunnels, the trial breaching of tunnels, the ideal timing of surveys, and the marking of already counted mounds, while also taking currently inactive animals into account. This traditional work is complemented by a new drone-based remote sensing method called HRAMN, which photographs and maps habitats and occurring mounds from the air. According to studies, strict adherence to species-specific regulations yields the greatest success during the conservation-aimed relocation of existing populations: the most successful operations achieved a 87.5–95% survival rate. The keys to successful relocation include a target area with soil and vegetation almost identical to the original habitat, the appropriate sex ratio, proper spatial distribution, and complete consensus among experts. Habitat analysis using the HRAMN method revealed that blind mole-rats prefer gentle slopes with a gradient of less than 5%. Only 4.6% of the mounds are located on steeper parts, which are likely used only for transit. In the Debrecen-Józsa sample area, 78% of the mounds were concentrated on hillsides and along natural drainage lines to avoid flooding after heavy rains, while permanently waterlogged, low-lying areas were largely avoided (23%). Regarding vegetation, they are most attached to loess grasslands (habitat type H5a): although this comprised only 66% of the area, 86% of the mounds were concentrated here. Interestingly, the grazing method of the area did not significantly affect activity: 56.2% of the mounds were in areas grazed by sheep, and 43.8% in areas grazed by cattle, which represents no significant difference. Similarly, we found no drastic discrepancy between properly managed and overgrazed grasslands (61.9% of the mounds were in properly managed parts), indicating that blind mole-rats tolerate grazing intensity well. For the long-term conservation of the species, the most critical tasks are preventing the construction on or conversion into arable land of the remaining natural loess and sand grasslands, as well as completely halting development projects that alter natural water regimes and threaten blind mole-rat homes with flooding.