Az adaptáció kérdései Darren Aronofsky Noé című filmjében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban a film és irodalom kapcsolatát, az adaptáció főbb kérdéseit vizsgáltam a Darren Aronofsky által rendezett, 2014-ben bemutatott Noé című film alapján. Az elméleti bevezetőben meghatároztam az adaptáció klasszikus, illetve a kultúratudományos és mediális fordulat utáni fogalmait, majd az adaptáció típusait vettem sorra. Miután megállapítottam milyen típusú adaptáció útján született meg a Noé című hollywoodi mozi, igyekeztem ezt példákkal is alátámasztani. Az elemző részben a teljesség igénye nélkül számba vettem, milyen mértékben tér el a rendező az eredeti történettől, illetve mely történetekkel egészíti ki, teszi színesebbé a filmet. Az elemzés második felében a film egyes jeleneteit elemeztem, a film formanyelvi eszközeinek bevonásával, mellyel az általam meghatározott adaptáció-típust kívántam igazolni.

Leírás
Kulcsszavak
adaptáció, film, Noé, Aronofsky
Forrás