"- Művészet, tudomány, úgy látszik, meglehetősen nagy árat fizettek a boldogságukért - mondta a Vadember, amikor egyedül maradtak. - És még mit adtak oda érte? - Nos, természetesen a vallást is - válaszolta az ellenőr. - Régebben volt valami, amit Istennek hívtak, a Kilencéves Háború alatt. De én már sokat felejtettem; ön bizonyára minden tud Istenről. - Hát... - A Vadember habozott. Szeretett volna mondani valamit a magányról, az éjszakáról, a hold alatt sápadtan elterülő fennsíkról, a szakadékról, az árnyékos mélybe való leugrásról, a halálról. Szeretett volna beszélni, de nem voltak rá szavak."
"Mustapha Mond, a 'világellenőr' biztonságot és kényelmet ajánl a lázadozó Vadembernek, aki azonban így felel: - De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok. - Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz - mondta Mustapha Mond. - Rendben van hát - szólt a Vadember kihívóan -, követelem a jogot ahhoz, hogy boldogtalan lehessek."
Aldous Huxley híres regényében negatív jövőképét vetíti elénk. Antiutópiájában egy tökéletesnek hitt társadalmat mutat be, melyben az emberek elveszítették egyéniségüket, feladták a művészetet, a tudományt és a vallást a "boldogságért". Aldous Huxley híres regényében negatív jövőképét vetíti elénk. Antiutópiájában egy tökéletesnek hitt társadalmat mutat be, melyben az emberek elveszítették egyéniségüket, feladták a művészetet, a tudományt és a vallást a "boldogságért".