A közlekedési bűncselekmények főbb jellemzői

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A közlekedési bűncselekmények jellemzőinek összefoglalása. Szakdolgozatom témájának A közlekedési bűncselekmények főbb jellemzőit választottam. Ezt a témát érdekesnek találom, ezen kívül sajnos elég aktuális. Hazánkban nap, mint nap hallhatunk közlekedési balesetekről, közlekedési bűncselekményekről. Az interneten és újságcikkekben is sokat olvashatunk ezekről, hiszen napjainkban az egyik legnagyobb veszélyforrást jelentő terület a közlekedés. Ezeknek sokszor a rohanó világ lehet az oka, mivel a 21. század sajnos a rohanásról szól. Mindenki siet mindenhová, ezért gyakran észre sem vesszük, hogy valamit vagy valakit, akár egy ismerősünket az utcán, figyelmen kívül hagytunk, elmentünk mellette. Így történnek általában a balesetek is, hogy már csak akkor vesszük észre a bajt, ha már megtörtént. Sajnos az is megtörténhet, hogy azokkal történik egy szerencsétlen baleset, akik figyelnek és biztonságosan próbálnak közlekedni. De hiába, ha pont olyannal találkoznak szembe, aki nem így tesz. Ezért az a jó, ha mindenki a jóra törekszik, és így kisebb az esély arra, hogy baj történik. Mivel akárki kerülhet ilyen helyzetbe az életben, ezért jobb, ha tudjuk mi ilyenkor a teendő, illetve mit tehetünk ezek elkerülése érdekében, hiszen egyaránt lehetünk áldozatok és okozók, még ha nem is tudatosan.

Leírás
Kulcsszavak
Közlekedési bűncselekmények
Forrás