Kiégést megindító hatások a házi segítségnyújtásban, különös tekintettel a halál, valamint a gyász folyamatára

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A napjainkban zajló demográfiai folyamatok következtében kijelenthető, hogy a szociális ellátórendszerünk komoly kihívásnak van és lesz kitéve, feladata, szerepe és fontossága pedig megkérdőjelezhetetlen és egyre nő. A házi segítségnyújtásban dolgozó gondozók feladatai közé tartozik a személyi gondozás, amely a fizikai gondozáson túl magába foglalja a mentális támogatást is. A gondozás ilyen irányú formája nem csupán beszélgetést jelent a gondozottal, hanem a gondozók szakszerűen, a szakmai szabályok betartásával igyekeznek információt adni annak érdekében, hogy az ellátott a kialakult élethelyzetet megfelelően kezelni tudja. Kijelenthető, hogy a szociális gondozók munkájuk jellegéből adódóan folyamatos – a fizikai megterhelésen kívül – mentális megterhelés alatt is állnak. Az egyik legjellemzőbb stresszforrás az ellátotti kör életkorából, fizikai állapotából adódó gyakoribb halálozás, az elmúlás, a gyász szinte folyamatos jelenléte. A hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés esetén pedig nem ritka a burn-out, azaz a kiégés szindróma megjelenés, amely nem ritkán pályaelhagyáshoz is vezethet.

Leírás
Kulcsszavak
kiégés, gyász, házi segítségnyújtás
Forrás