9635454236

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az első rész bevezetőt nyújt a stratégiai térképek világába. Megmagyarázza a stratégiai térkép sablont és leírja kiegyensúlyozott mutatószámrendszer (BSC) a négy nézőpontja céljainak kiválasztását. A második rész a négy belső nézőpont folyamataihoz tartozó célok és mércék mélyébe hatolnak. A harmadik rész a tanulási és fejlődési perspektíva belső stratégiai folyamatokkal való összehangolásáról szól, és itt tekintjük át az immateriális javak értékteremtő funkcióját is. A negyedik rész a második és harmadik rész alapozó anyagait használja fel stratégiai térképek megalkotásához négy általános megkülönböztető stratégia esetére. Az egyes fejezeték végén, valamint az ötödik részben rövid szemelvényeket olvashatunk a szerzők vállalati tapasztalatainak anyagából. Az esettanulmányok tartalmazzák a szervezet környezetét és stratégiáját, stratégiai térképét, és néhány, a stratégiai térkép által elért eredményét. Az alkalmazó szervezetek sorába tartoznak gyártó és szolgáltató vállalatok, nagy nyereségérdekelt és kis non-profit szervezetek, illetve számos közhivatal az iskolai körzetektől a védelmi minisztériumig terjedő skálán. Jelen könyv célja, hogy betekintést nyújtson a szakemberek számára (akár a stratégiai tervezés, a minőség, az emberi erőforrás, az információtechnológia vagy a pénzügyek területéről) hogyan képezzék le átfogó, integrált, vizualizált módon stratégiájukat, ami a stratégiaközpontú szervezetté válás első lépcsője.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények