Stop! Shop? A hatósági árszabályzás pénzügyi jogi vizsgálata

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat a Magyarországon bevezetett élelmiszer- és üzemanyag árstop intézményeinek elemzésére helyezi hangsúlyt, amelyek sajátosságát az adja, hogy az EU belső - liberalizált - piacán, versengő körülmények között kerültek bevezetésre a COVID-19 járvány és az orosz-ukrán konfliktus okozta gazdasági visszaesésre adott, „vitára alapot jelentő” válaszként. A 2008-as gazdasági világválság kezelésének tapasztalataiból láthatjuk, hogy a válság utáni recesszió következtében az állam szerepe felértékelődik, ami az Európai Unió megengedő magatartásával párosul. Kiindulópontom, hogy az állam az árszabályozást a legjobb szándékkal vezeti be, holott az intézkedés negatív hatásai történelmi tapasztalatok alapján ismertek pl.: lassítja a gazdasági növekedést, költségvetési hiányt okoz és gyengítheti a monetáris politika hatékonyságát is. Ennek ellenére állítom, hogy a válság generálta piaci kudarcok miatt az állam ilyen típusú beavatkozása megalapozott lehet, hiszen alkalmazásának - negatív következményei mellett - pozitív eredményei is valószínűsíthetőek.

Leírás
Kulcsszavak
Pénzügyi jog, közgazdaságtan, árstop, árszabályzás, üzemanyag, élelmiszer
Forrás