9789639350908
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
- április 1-jén a Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás brigádjának tagjai izgatottan várakoztak a Parlamentben, hogy átvegyék az Állami Díjat, amelyet szocialista brigádjuk teljesítményeinek elismeréséül adományozott nekik az állam. Miután a kitüntetést megkapták, hivatalosak voltak az április 4-ei parlamenti fogadásra is# Az ünnepségsorozat a Parlamentben nem fejeződött be: a gyári április 4-ei ünnepségen az első sorba ültették, és az ünnepi beszédben külön felköszöntötték őket. A kilenc munkásasszony életében talán ez volt az egyetlen pillanat, amikor úgy érezhették: a szocialista államban mindenki egyenlő, mindenki számára azonosak a lehetőségek. Ekkor már évtizedek óta dolgoztak betanított munkásként a Budapesti Harisnyagyár formázóműhelyében. A szerző könyve elsősorban azokon az életútinterjúkon alapul, amelyeket a brigád tagjaival, férjükkel, munkatársaikkal, főnökeikkel készített 1999 és 2004 között. A visszaemlékezők három - húszas, harmincas, negyvenes évekbeli - generációjának életútján keresztül azt vizsgálja, milyen szerepet játszott a brigád életében a kitüntetés, de persze azt is, mi vezetett egyáltalán oda kitüntetett szocialista brigáddá válhattak. A szerző könyve elsősorban azokon az életútinterjúkon alapul, amelyeket a brigád tagjaival, férjükkel, munkatársaikkal, főnökeikkel készített 1999 és 2004 között. A visszaemlékezők három - húszas, harmincas, negyvenes évekbeli - generációjának életútján keresztül azt vizsgálja, milyen szerepet játszott a brigád életében a kitüntetés, de persze azt is, mi vezetett egyáltalán oda kitüntetett szocialista brigáddá válhattak.