"Barátaim könyve olvastán gyanakodva figyelem magamat. Megtanultam és megszenvedtem már, hogy sokkal szigorúbb vagyok barátaimmal, mint ellenfeleimmel szemben, akiket hadd sújtson jótékonynak nem nevezhető hallgatásom. Önmérsékletre ítélem magam tehát, mielőtt róluk ítélkeznék (ami különben sem szokásom). Lelkesedésemet is visszafogom. A tetejébe, barátaim olvasásakor úgy érzem, mintha ők maguk is olvasnák könyvüket a vállam felett, és ez feszélyez. Már-már megkérdezem tőlük, így akartad írni, vagy így sikerült? Így "adta magát", vagy versformák kényszeres szabálya alakított mondatot, lejtést, rímet, egyebet?"