A szemaglutid és szitagliptin kezelés hatása a lipid szubfrakciókra és az endothel funkcióra 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek körében

Abstract

Bevezetés: A lipid szubfrakciók kóros változásai szoros összefüggést mutatnak az elhízással 2-es típusú cukorbetegségben (T2DM). A kis denzitású LDL-C felhalmozódása és az antiatherogén nagyméretű HDL-C csökkenése kulcsszerepet játszik az érelmeszesedés progressziójában. Az inkretin tengelyen ható GLP-1 receptor agonista szemaglutid és a DPP-4 gátló szitagliptin hatékony vércukorcsökkentő készítmények és lipidmetabolizmusra is kedvező hatást gyakorolnak.

Célkitűzés: A szemaglutid és szitagliptin kezelés testsúlyra, lipid szubfrakciókra és endothel funkcióra gyakorolt hatásának felmérése T2DM betegekben.

Módszerek: A vizsgálatba 34 T2DM beteget és 31 kontrollt vontunk be, 18 beteg szemaglutid, 16 beteg szitagliptin terápiában részesült 12 hónapon keresztül. A kezelés előtt, a 6. és a 12. hónapban antropometriás paramétereket, szérum lipideket és lipid szubfrakciókat határoztunk meg nem-gradiens poliakrilamid gélelektroforézissel (Lipoprint®). A VCAM-1 és oxidált LDL értékeket ELISA módszerrel mértük.

Eredmények: A BMI jelentősebben csökkent a szemaglutid kezelést követően (37,5±11,0 vs. 34,9±10,2 kg/m², p<0,001), mint a szitagliptin hatására (31,4±2,8 vs. 30,9±2,9 kg/m², p<0,001). A HbA1c is kifejezettebben csökkent szemaglutid adására (8,1±1,7 vs. 6,6±1,0 %, p<0,001), mint szitagliptin mellett (8,0±1,2 vs. 7,0±1,1 %, p<0,001). A szemaglutiddal kezelt betegekben jelentősen csökkent az LDL-C (3,1±0,9 vs. 2,8±0,9 mmol/l, p<0,001), a nonHDL-C (4,0±1,0 vs. 3,4±0,9 mmol/l, p<0,001), és a HDL-C (1,3±0,3 vs. 1,5±0,4 mmol/l, p<0,01), valamint a nagy méretű és a kis méretű LDL-C szubfrakciók aránya (p<0,05, mindkettőnél). Szemaglutid kezelés hatására az átlagos LDL-C méret emelkedett (268,2±5,3 vs. 270,4±3,0 nm, p<0,05). Ezzel párhuzamosan emelkedett a nagy méretű és közepes méretű HDL-C szubfrakciók aránya (p<0,05, mindkettőnél) a szemaglutiddal kezelt betegeknél. A szemaglutid csoportban az oxidált LDL változása pozitívan korrelált a nagy méretű HDL-C szubfrakció (r=0,56, p<0,05) és negatívan a kis méretű HDL-C szubfrakció változásával (r=-0,48, p<0,05), pozitív korrelációt mutatott a VCAM-1 változása a nagy LDL-C szubfrakció változásával (r=0,53, p<0,05).

Következtetés: A szemaglutid terápia jelentősebb testsúlycsökkenést és az atherogén lipidprofil kedvezőbb átrendeződését eredményezte T2DM betegek körében a szitagliptin kezeléshez képest, amely hozzájárulhat a szív-érrendszeri kockázatok csökkentéséhez.