A COVID-19 pandémia, az influenzajárványok gyógyszerészi tapasztalatai: Az oltottság és az intelligencia összefüggése
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A SARS-CoV-2 vírus által okozott infekció súlyos következményekkel járt az emberiség egészségére nézve. A fertőzés tünetei nagy hasonlóságot mutatnak a már jól ismert influenza vírus szimptómáival, melyek nagyrészt a felső légutakat érintették, így diplomamunkámban együtt kívántam bemutatni a két vírust és a hozzájuk kapcsolódó összefüggéseket, kitérve azok szerkezetére, kórokozók által okozott klinikai tünetekre, védekezésben szerepet játszó védőoltás típusokra. Kutatásomban kiemelten az oltottság és intelligencia összefüggésével foglalkoztam, melyben érintem a felvett oltások fajtáit és számát, az oltások utáni mellékhatások arányát, az oltást indukáló vagy oltást tagadó tényezőket és az oltási típusok ismeretét, valamint előnybe részesítését az iskolázottság függvényében. A kérdőívemben kapott végső konklúziót a nemzetközi kutatások eredményeivel összehasonlítottam. Reményeim szerint, diplomamunkám segítséget nyújthat a következő nemzedék kutatásihoz, tudományos munkáihoz.