9638636513

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Pozsgai Zsolt harmadik drámakötete kapcsán engedjék meg, hogy még néhány gondolatot fűzzek a Prófétakeringő három darabjához. Aktuális problémákról szóló művek ezek, mai valóságunk alapvető kérdéseit boncolgatók, amelyek Pozsgai Zsolt korábbi műveihez hasonlóan tovább gazdagítják az utóbbi években megpezsdülni látszó drámairodalmunkat. Ugyanakkor színházi szemmel olvasva a műveket szembetűnő, hogy a szerző milyen kiváló dramaturgiai érzékkel szerkeszt, mennyire „érzi” a színpadot és – ami talán a legfontosabb – mennyire biztos kézzel formálja alakjait. Úgy is fogalmazhatnánk: a színészeknek írja a szereplőit. Mindez persze szinte magától értetődik, hiszen tudjuk, hogy Pozsgai Zsolt a székesfehérvári Vörösmarty Színház dramaturgja (is), tehát otthonosan mozog a színház világában és rendezőként is több sikeres produkciót jegyez. Ezért érződik olyan nagyon művein, hogy színházi atmoszférában születtek és nem egy írószoba színháztól elvont magányában. Úgy gondolom, ez az, ami ezt a három új darabot igazán különlegessé és érdekessé teszi. Mint a Vörösmarty Színház húsz év után nyugdíjba vonuló igazgatója azt kívánom tehát a szerzőnek is, és mindannyiunknak, mint közönségnek is, hogy ezek a művek mihamarabb találjanak utat újabb színpadhoz, a darabokban megformált szerepek minél többször változzanak élő színpadi alakokká, mindannyiunk örömére és épülésére.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények