Az emberi jogok érvényesülése a személyi szabadság elvonása során, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar vonatkozású döntéseire és az ügyészi ellenőrzések tapasztalataira
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltekkel szembeni bánásmód fontos értékmérője annak, hogy az állam mennyire tartja tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Ugyan kétségtelen, hogy a jogerősen elítélt személyek korábban valamilyen bűncselekményt követtek el, azonban számukra a személyes szabadságuktól való megfosztás jelenti a joghátrányt, ami nem párosulhat egyéb, az emberi méltóságukat sértő körülményekkel. Napjainkban már Európában általánosan elfogadott, hogy a nemzeti jog garantálja az elítéltekkel való megfelelő bánásmódot, mégis időről időre felmerül egyes államokban (hol egyedi ügyekben, hol tömegesen) a fogvatartottak emberi méltósága megsértésének lehetősége. Tekintettel arra, hogy az elítéltek jogi helyzetének folyamatos vizsgálata elsősorban a hazai ügyészi szervezet feladata, és csupán az ügyek kis hányada jut el valamely nemzetközi fórum elé (sőt a hazai bíróságok előtt is meglehetősen csekély az elítéltek számára kedvező ítéletek száma), ezért dolgozatomban az ügyészi törvényességi felügyelet jogintézményének vizsgálatából kiindulva mutatom be a fogvatartottak jogi helyzetét.