Emberközpontú projektmenedzsment
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A diplomamunkám az emberközpontú projektmenedzsmentet vizsgálja, oly módon, hogy a mérhető tényezők mellett megjelennek a humán erőforrás tényezői is, mint projektsiker-tényezők. Jelen dolgozatom és kutatásom során bemutatom a vállalatok szervezeti környezetét, valamint megvizsgálom milyen szempontokat érdemes a projektek értékelésekor figyelemmel kísérni. Ezen szempontokat a menedzsment három területén keresztül közelítettem meg: projekt leadershipen, teammenedzsmenten és a projektmenedzsmenten keresztül. Az elméleti megközelítés alapján hipotéziseket állítok fel az emberközpontú vezetési stílusra vonatkozóan, azon belül is kiemelve a projektteam igényeivel és szükségleteivel való azonosulást, a projekttagokat érő érzelmi hatások figyelembevételét, a feladat- és kapcsolatorientáltság arányát, továbbá a kommunikációt és a motiválási politikát. A célom eléréshez szakirodalmon túl szekunder kutatásokat tanulmányozok, valamint primer kutatást készítek hipotéziseim alátámasztására, vagy ellenkezőleg megcáfolására.