Közoktatás vezetői feladatok a Taktaszadai Micimackó Óvoda tehetséggondozói rendszerének kidolgozásában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat a Taktaszadai Micimackó Óvoda tehetséggondozó rendszerének témaköréhez tartozó közoktatás vezetői feladatok kidolgozásának, megvalósulásának problémakörét vizsgálja. A szakdolgozat célja, hogy az intézménybe járó gyermekek vizsgálata során beazonosítsa a gyermeki tehetséget és az eredmények tükrében a tehetségstratégiát meg tudjuk alkotni a kiemelkedő képességű gyermekek részére a legmegfelelőbb tehetségműhely kiválasztásával. A szakdolgozat első részében a szakirodalmi áttekintéssel cél a tehetséggondozással kapcsolatos alapfogalmak, tehetségkoncepciók ismertetése, illetve a tehetséggondozás szakterületének a dolgozat gyakorlati részével összefüggő elemeinek összegzése. Az első rész részletesen ismerteti a törvényi szabályozás fontosabb elemeit, taglalja a közoktatás vezető szereplehetőségeit, a beazonosítás folyamatának elméleti hátterét, a tehetségfejlesztés lehetséges útjait, s a közoktatás vezetői terveket. A második rész a kutatás, mely az általunk végzett elemző munkából áll, s annak a feltárását célozza, hogy mely irányvonalon induljon el az intézmény a tehetséggondozás bevezetése során, illetve meghatározza a számunkra legideálisabb műhelytípust a gyermekek azonosítása során. Rengeteg elmélet született a tehetség fogalmával kapcsolatban, melyeket bemutatva sikerült az intézmény típusához igazodó legalkalmasabb koncepció kiválasztása, mely esetünkben a Gardneri tehetségkoncepció lett. A kutatásban szülők és pedagógusok vettek részt és kitöltötték a gyermekekkel kapcsolatos szempontsort, melynek eredménye mindkét csoportnál nagyon hasonló lett.

Leírás
Kulcsszavak
óvoda, tehetséggondozás, tehetségműhely
Forrás