A rendszerváltást követően a Magyarországon található nyílt élőhelyek hasznosítása gyökeresen átalakult, és ismét előtérbe kerültek a hagyományos gazdálkodási módszerek, melyek azonban egy teljesen újszerű megközelítést igényelnek. A hagyományos szemléletű ám modern eszközökkel végzett természetkímélő módszereknek nem létezett hazai viszonyok között kikísérletezett gyakorlata, és a nemzetközi tapasztalatok is szegényesek voltak, ezért láttuk szükségesnek egy hasonló, de hazai viszonyok között történt kutatás elindítását, és a tapasztalatok megosztását a hasonló körülmények között tevékenykedőkkel. A természetgazdálkodási tevékenység során meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet egy‐egy fontos indikátor faj megjelenéséhez vagy állandósult jelenlétéhez napi gazdálkodási feladatokat igazítani. A tapasztalatokat technológiaszerűen le kell írni, hogy az utánunk jövőknek ne kelljen mindent újra kezdeni. A természetkímélő gyepgazdálkodás a gyep földrajzi elhelyezkedésével (klímazonális), szukcessziós (társulásfejlődési) állapotával, természetvédelmi valamint gazdálkodási céljaival összhangban álló, legmagasabb biodiverzitást biztosító, tudományos kutatásokon, tájtörténeti tapasztalatokon alapuló tevékenységek összessége, melyek a gyep hosszú távú megőrzését, fenntartását és hasznosítását szolgálják. E tevékenységbe sorolható a legeltetés, legelőtrágya kezelés, kaszálás, szárzúzás, cserjeirtás és indokolt esetben az égetés is, valamint ezek hatásainak megfigyelése, vizsgálata, monitoringja. A természetkímélő gyepgazdálkodás, legfőbb jellemzője, hogy alkalmazása sosem különböző fajok populációit, hanem esetleg egyedeit veszélyezteti csak. (Viszló L.) A kutatás során adatokkal is sikerült bizonyítani az alkalmazott természetvédelmi intézkedések helyességének jó részét, ugyanakkor néhány korábban szájhagyomány útján terjedő „madárbarát” intézkedésről kiderült, hogy alkalmazásuk egyes esetekben ökológiai csapdát is jelenthetnek.