Bizonyítás a büntetőeljárásban

Dátum
2012-03-22T09:22:28Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A büntetőeljárás a jogalkalmazás egyik legjelentősebb területei közé tartozik, tulajdonképpen a büntető jogi felelősségre vonás törvényes rendjét jelenti. A bűnügyi tudományok egy részét képezi a büntető- és büntetésvégrehajtási jog mellett. A büntetőeljárás három fő szakaszból áll. a nyomozási, a közbenső, illetve a bírósági szakaszból. Témánk szempontjából főként a nyomozási- és a bírósági szakasz jelentős, hiszen e szakokban folyik bizonyítás. A nyomozási szakasz további két részre tagolódik: a felderítés során történik a terhelt személyének kiderítése, a vizsgálat folyamán pedig a nyomozó hatóság összegyűjti a bizonyítékokat. E bizonyítékok alapján dönt a bíróság, hogy vádat emel-e avagy sem. Ha igen, akkor elkezdődik a bírósági tárgyalás adminisztratív előkészítése. A bírósági tárgyaláson a vád ismertetése után következik a bizonyítás. Ez a terhelt, illetve a tanúk kihallgatásával kezdődik, ellentmondások esetén alkalmazzák a szembesítést, s az élő bizonyítékok fogytával ismertetik az ügy tisztázásához szükséges iratokat. Ezzel a bizonyítási eljárás be is fejeződik, további bizonyítást lehet ugyan indítványozni, de az erről a bíróság szabadon mérlegelve dönthet. Dolgozatomban a bizonyítási rendszert vizsgálom mélyrehatóan, részletesen kitérve az egyes bizonyítási eszközökre, illetve –eljárásokra.

Leírás
Kulcsszavak
bizonyíték
Forrás