Szerző szerinti böngészés "Balog, Margit"
Megjelenítve 1 - 5 (Összesen 5)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A BSM Magyarország Kft. gazdálkodásának komplex elemzéseSzabó, Enikő; Balog, Margit; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatomat a BSM Magyarország Kft. gazdálkodásának komplex elemzéséről írtam. Ennek oka főként, hogy 2016. március 01. óta dolgozom a francia központú Le Bélier Cégcsoport szolnoki leányvállalatának pénzügyén. A vállalkozás tevékenysége a fémmegmunkálás, vagyis alumínium öntvényeket munkál meg a cég, majd értékesít tovább vevői számára. Kutatómunkám során sikerült mélyebben megismernem a vállalkozás múltját, elhelyezkedését a globális autóipari piacon, illetve elemeznem elért eredményeit. A 2016 és a 2018 közötti éveket választottam a vállalkozás gazdaságának analizálására. Azért ezt az időszakot találtam a legideálisabbnak, mert talán ebben a periódusban a leglátványosabb a 2008-as gazdasági válság utáni fellendülés csúcsa, majd ezt követően a 2018-as év kitűnően szemlélteti az újabb, kibontakozóban lévő autóipari krízist. Dolgozatom első néhány fejezetében bemutatom a Le Bélier Cégcsoport, illetve a BSM Magyarország Kft. megalakulását, és elhelyezem a nemzetközi autóipari piacon, mint beszállító. Bemutatom tevékenységét, stratégiáját valamint cég-, illetve számviteli politikáját. Ezt követően a gazdasági világválság autóipari hatását kutattam mind a globális, mind a magyarországi piacon, hiszen ehhez az időszakhoz képest máig az autóipar rendkívül átalakult, és az autóipari elvárások is formálódtak. Szakdolgozatom következő részében összefoglaltam a legfontosabb számviteli okmányokat és azok jelentőségét, valamint ismertettem ezek készítésének módjait a BSM Kft.-re vonatkozóan. Mivel az elemzések és a kontrolling szorosan összekapcsolódnak, a következő bekezdésekben a kontrolling jelentőségét taglaltam, illetve a gazdasági elemzések eszközeit, a mutatószámokat. E téma kapcsán lényegesnek találtam kifejteni a BSM Kft. kontrolling rendszerét és legfontosabb mutatószámait. A vállalkozás az SAP vállalatirányítási rendszerre támaszkodva folytatja tevékenységét, ezért néhány oldalon keresztül szemléltettem, hogyan segíti az SAP a kontrolling munkáját. A BSM Kft. eredményeinek elemzését, a vagyoni helyzet vizsgálatával indítottam. Ebben a fejezetben illusztráltam az eszközök és források összetételét, és azok évenkénti alakulását, és azok okait. Részletesebben tanulmányoztam a tárgyi eszközöket, a forgóeszközöket, a saját tőke növekedését és erősségét, valamint a kötelezettségek arányait. A gazdálkodás elemzését a likviditási és pénzügyi mutatókkal folytattam. A szakdolgozatom ezen részét a likviditási mutatók és az adósságállomány alakulásának bemutatásával kezdtem. Továbbá, kitértem a hatékonysági mutatókra, és a kiszámolt eredményeket igyekeztem minél inkább alátámasztani magyarázatokkal. Végül a jövedelmezőséget vetettem górcső alá, amely során kalkuláltam a ROE, ROI, ROS és ROA mutatókat. Dolgozatomat az összefoglalás résszel zártam, ahol értékeltem elvégzett kutatásaim eredményeit, valamint felállítottam egy jövőképet.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A BSM Magyarország Kft. gazdasági tevékenységének komplex elemzése 2013 és 2015 közöttBézi, Alex; Balog, Margit; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatom témájaként a BSM Magyarország Kft. gazdálkodásának komplex elemzését választottam, a 2013 és 2015 közötti évekre vonatkozóan. Témaválasztásom legfőbb oka az volt, hogy a tanulmányaim során megszerzett tudásomat felhasználva munkahelyem pénzügyi, vagyoni és jövedelmezőségi helyzetéről valós képet kaphassak. Mivel a vállalkozás egy külföldi székhelyű, minőségi termékeket gyártó francia autóipari cégcsoport leányvállalataként működik, így mindenképpen kihívást jelentett egy nem éppen hagyományos Kft. elemzése. A vállalkozás teljes körű vizsgálatára a 2013 és 2015 közötti éveket találtam a legalkalmasabbnak, hiszen a 2008-as válság kiküszöbölését, egy olyan autóipari fellendülés követte, amelyet a BSM Kft. ezen időszakában elért eredmények kitűnően reprezentálnak. Szakdolgozatom felépítése során törekedtem, hogy munkám kövesse a kontrolling alapkoncepcióját, tehát széleskörűen analizálja a vállalkozás működését, de semmiképp sem túl részletekbe menően. A dolgozatom kezdeteként a Le Bélier Cégcsoport, valamint a BSM Magyarország Kft. megalakulását helyeztem a középpontba, kitérve a Társaság szerkezetére, vevői körére, stratégiájára és értékeire egyaránt. Fontosnak tartottam bemutatni a BSM Kft. termelési rendszerét és üzemszervezési modelljét, hiszen termelő vállalat révén a termelés megfelelő megszervezése és lebonyolítása a profit kulcsa. A következő fejezetben az autóipart, mint iparág mutattam be, kiemelve annak gazdasági jelentőségeit, napjainkban betöltött globális pozícióját, valamint a jövőre vonatkozó új trendjeit. Itt kerítettem sort a Le Bélier Cégcsoport helyének és szerepének taglalására az autóipari ellátási láncban. Szakdolgozatom következő része a beszámoló szerepére és gazdasági jelentőségére fókuszál. Ebben a fejezetben bemutattam a BSM Kft. számviteli rendszerét, továbbá részleteztem a beszámolók különböző típusait, felhasználva a tanulmányaim során eddig szerzett ismereteimet. Dolgozatom fő része a BSM Kft. tevékenységének elemzése köré épült. Első körben a mérleg vizsgálatára került sor, elemezve az eszközállományt és a forrásoldalt egyaránt. Ezt követően a vagyoni helyzetet vizsgáltam az erre szolgáló mutatószámok segítségével. A Társaság pénzügyi helyzetének bemutatását az adósságállomány, illetve a saját tőke analizálásával kezdtem. Különös figyelmet fordítottam a vállalkozás likviditási helyzetének elemzésére a tanult mutatószámok alkalmazásával, illetve összeállítottam és vizsgáltam a BSM Kft. Cash Flow-ját. Célom volt a cég hatékonyságáról is valós képet adni a különböző hatékonysági mutatók kiszámításával. A vállalkozás komplex elemzését a vállalkozás jövedelmezőségi vizsgálatával zártam. Szakdolgozatom utolsó részében bemutattam a BSM Kft. kontrolling rendszerét, jelentős figyelmet fordítva a teljesítmény kontrollingra, valamint a vállalkozás működésében fontos szerepet játszó költség- és eredmény kontrollingra. Végezetül összefoglaltam dolgozatomat, mely részben értékeltem elvégzett kutatásaim eredményességét.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Deli és Társai Kft. gazdálkodásának komplex elemzéseHelembai, Gergely Sándor; Balog, Margit; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatomat „Egy konkrét vállalkozás gazdálkodásának komplex elemzése” témakörben készítettem, a ceglédi székhelyű Deli és Társai Kft-ről. Ez a családi vállalkozás a munkahelyem is egyben, ami 1996-ban lett alapítva és kereskedelmi tevékenységet folytat. Témaválasztásom legfőbb oka, hogy az egyetemi tanulmányaim során szerzett tudást felhasználva a vállalkozás komplex gazdasági elemzése által valós képet alkothassak a munkahelyem valós pénzügyi, vagyoni és jövedelmezőségi helyzetéről. A vállalkozás elemzésére 2016 és 2018 közötti időszakot választottam, hiszen ekkor már én is a Kft alkalmazásában álltam, ezáltal belső információk is segítséget nyújtottak vizsgálatomhoz. Kutatómunkám során egyértelművé vált számomra, hogy mennyire fontos a vállalkozások számára az elemzés készítése. Azon túl, hogy hitelek illetve befektetők keresésekor komoly benyomást tesz a gazdasági szereplőkre az adott vállalkozás beszámolója, a vezetés számára is roppant hasznos információkat szolgáltathat a különböző horderejű döntések meghozatalában. Természetesen a beszámoló az adott vállalat tulajdonságaitól függően többféle lehet, amit bemutattam dolgozatomban. Mivel az általam elemzett vállalkozás az építőiparban tevékenykedik így a következő része a munkámnak az építőipar bemutatása Magyarországon és az Európai Unióban is, különös tekintettel annak gazdasági szerepére. A következő részben azt mutattam be, hogy milyen mutatószámok számításával és vizsgálatával érdemes elvégezni egy vállalat komplex gazdasági elemzését annak érdekében, hogy átfogó képet kapjunk a vállalkozás pénzügyi, vagyoni és jövedelmezőségi helyzetéről. A továbbiakban a Deli és Társai Kft tulajdonosi hátterét, felépítését, tevékenységét és munkafolyamatait ismertettem, továbbá a vállalkozás SWOT elemzésével bemutattam a Kft erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit illetve a veszélyeit. Fontosnak tartottam röviden a családi vállalkozások jellemzőit bemutatni, kitérni a gazdaságban elfoglalt szerepükre is, hiszen az általam vizsgált Deli és Társai Kft is egy családi vállalkozás. Szakdolgozatom legfontosabb része a Deli és Társai Kft gazdálkodásának komplex elemzése. Először is a Kft mérleg eszköz és forrás oldalának, valamint az eredménykimutatás elmúlt három éves (2016-2018) változásainak az elemzéseit végeztem el. Ezeket az adatokat a vállalkozás által részemre bocsátott, egyébként nyilvános egyszerűsített éves beszámolók adatai alapján végeztem. A vállalkozás tőkeszerkezeti mutatóival folytattam az elemzést, amiből kiderült, hogy a Kft e mutatói nagyon kedvező értékeket mutatnak. Ezt követően a hatékonyságot elemeztem az erre szolgáló mutatószámok segítségével. A továbbiakban tértem rá a vállalkozás likviditási helyzetének vizsgálatára a tanult mutatószámok segítségével és a Kft jövedelmezőségi elemzésével zártam munkám fő részét. Összegezve munkám elemzését megállapítottam, hogy a Deli és Társai Kft adatai alapján végzett számításaim alátámasztják a vállalkozás stabil pénzügyi, vagyoni és jövedelmezőségi helyzetét.Tétel Szabadon hozzáférhető Matematikai-statisztikai paradoxonok alkalmazása a turizmusban(2020-08-06) Dudás, Péter; Balog, MargitThe paradox is a well-founded statement / method, derived from a specific area of science and the application possibilities worth to try a different area of the farm in their respective fields. The world of chances and its mathematics is abound of paradoxes. Mathematics and statistics are separate disciplines and related sciences of many areas at the same time. Application of advanced education and research is essential. The study presents analyzing evaluation options in the field of tourism based on two paradoxes (regression and maximum-likelihood) factor analysis and multidimensional scaling analysis.Tétel Szabadon hozzáférhető Matematikai-statisztikai paradoxonok alkalmazása a turizmusban(2014) Dudás, Péter; Balog, Margit