Szerző szerinti böngészés "Balogh, Szilvia"
Megjelenítve 1 - 4 (Összesen 4)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A nemi erkölcs elleni bűncselekmények, különös tekintettel a szexuális erőszak kérdésköréreBalogh, Szilvia; Balla, Lajos; DE--Állam- és Jogtudományi KarA dolgozatom témájának a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket választottam, azon belül is a szexuális erőszak kérdéskörét igyekszem kellő részletességgel kifejteni. Az élet elleni bűncselekményeket követő legsúlyosabb deliktumról van szó, amelynek bárki áldozatául eshet nemtől, kortól, származástól, vallástól, megjelenéstől függetlenül. Ezért is esett a választásom a szexuális erőszak bemutatására, mert úgy gondolom, hogy egy olyan kiemelt jelentőségű bűncselekményről van szó, amelynek napjainkban nagyobb figyelmet kellene szentelni. A nemi erkölcs elleni bűncselekmények rövid áttekintése után rátérek a szexuális erőszak tényállásának bemutatására. A dolgozatban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam azt, hogy a jogalkotó milyen főbb változtatások révén jutott el a szexuális erőszak hatályos szabályozásának kialakításáig és milyen módon tesz eleget a szexuális erőszak szankcionálásának a hazai büntetőtörvénykönyvekben. A történeti kitekintés után részletesen foglalkozom a szexuális erőszak tényállási elemeinek, minősített eseteinek bemutatásával, valamint a bűncselekménnyel kapcsolatosan felmerülő halmazati kérdésekkel. Külön fejezetet szentelek a tizenkettedik életévét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezésével kapcsolatban született 2/2016. Büntető jogegységi határozat, valamint az azzal kapcsolatos alkotmányjogi kérdések elemzésére és az ennek következtében bevezetett Btk.- módosítással is foglalkozom. Végül kriminológiai szempontból is vizsgálom a szexuális erőszakot, amellyel kapcsolatban tett megállapításokat statisztikai adatokkal is igyekszem alátámasztani.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A nystatin posztantifungális hatásának vizsgálata Candida albicans izolátumok ellenBalogh, Szilvia; Majoros, László; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar; DE--Gyógyszerésztudományi Kar; Varga, István; Juhász, Béla; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi KarAz orális candidiasis a leggyakoribb gombás fertőzés a világon. Ezen mikózis hátterében az esetek jelentős részében a Candida albicans humánpatogén gomba áll. Számos prediszponáló tényezőt azonosítottak, mely hozzájárul a betegség kialakulásához, úgymint AIDS betegség, széles spektrumú antibiotikum terápia, illetve antineoplasztikus gyógyszerek alkalmazása. Általában, ha a fertőzés nem rekurreáló és nincsenek súlyos alapbetegségek, a kezelés topikálisan alkalmazott poliénekkel történik. A nystatin, mint legáltalánosabban használt lokális antifungális szer, sok esetben nem tesz eleget a várt terápiás hatásnak. Ehhez az antimikotikum hiányos farmakodinámiai ismeretei nagymértékben hozzájárulnak. Dolgozatom célja az volt, hogy kísérleti munka keretében vizsgáljam a nystatin Candida albicansra kifejtett posztantifungális hatását, amely rávilágít a terápiás sikertelenség fő okára.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Változás és döntés a vállalatok életébenBalogh, Szilvia; Kiss, Marietta; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatomban fontosnak tartom, hogy a döntések komplex rendszeréről egy átfogó képet adjak. Először azt a kérdéskört tárgyalom, hogy miért is van szükség a változásra, illetve változtatásra. A következő nagyobb témakör a problémamegoldással és döntéshozatallal kapcsolatos. Befejezésképpen pedig egy összefoglalóval zárom a témát, amelyben a leírtak alapján egy általános következtetést vonok le, arról, hogy milyen problémákat fedeztem fel a stratégiai döntéshozatal során, továbbá ezekkel kapcsolatban milyen megoldási lehetőségeket látok irányadónak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Változás és döntés a vállalatok életébenBalogh, Szilvia; Kiss, Marietta; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatomban fontosnak tartom, hogy a döntések komplex rendszeréről egy átfogó képet adjak, mivel ennek a folyamatnak az eredménye korántsem mindig egyértelmű, és nem is biztos, hogy minden esetben racionális. Dolgozatomban először azt a kérdéskört tárgyalom, hogy miért is van szükség a változásra, illetve változtatásra. Vagy van-e egyáltalán szükség rá? Honnan eredhet a változás? Hogyan készüljünk fel a változásra? Hogyan valósítsuk meg a változást, figyelembe véve a változás akadályait, szakaszait, változtatási stratégiákat? Hogyan kezeljük a változással felmerülő ellenállást? Hogyan tarthatjuk fent a változást? A következő nagyobb témakör a problémamegoldással és döntéshozatallal kapcsolatos, ahol a következő kérdéseket érintem: Hogyan ismerjük fel a problémákat? Milyen problématípusokkal szembesülhetünk, és azokra hogyan reagáljunk? Bizonyos probléma megoldási szemléletet és módszert ismertetek, továbbá a döntés szerepéről, funkciójáról, döntés típusokról, azok szintjeiről, a döntéshozatal módszereiről, korlátairól is szót ejtek. Milyen szerepe van az információnak, a tudásnak, az intuíciónak illetve a racionalitásnak a döntéshozatalban? Milyen stratégiai játékok (játékelmélet) könnyíthetik meg a döntéshozatal előkészítését és folyamatát? Befejezésképpen pedig egy összefoglalóval zárom a témát, amelyben a leírtak alapján egy általános következtetést vonok le, arról, hogy milyen problémákat fedeztem fel a stratégiai döntéshozatal során, továbbá ezekkel kapcsolatban milyen megoldási lehetőségeket látok irányadónak.