Szerző szerinti böngészés "Kapros, Kitti"
Megjelenítve 1 - 1 (Összesen 1)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az elektronikus úton kötött fogyasztói szerződések szabályaiKapros, Kitti; Hajnal, Zsolt; DE--Állam- és Jogtudományi KarDolgozatom célja az elektronikus kereskedelmet szabályozó joganyag bemutatása illetve azon problémás területek feltárása, melyekben e gyengeségek rejlenek, különös tekintettel a webshopokra, ennek alapjául a leggyakoribb fogyasztói panaszok illetve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015-ös ellenőrzésének adatai szolgálnak. Az első részben az elektronikus kereskedelmet általánosságban kívánom bemutatni, kialakulását, fogalmát, megjelenési formáit, biztonságát illetve a benne rejlő előnyöket és hátrányokat. Azt követően egy afféle szabályozási térképet készítettem, melyben mind az uniós mind pedig a hazai jogszabályok ismertetésére törekszem, melyek az elektronikus kereskedelmet szabályozzák. Ezt követik a problémák, melyek az interneten keresztül történő vásárlás során felmerülhetnek (különös tekintettel a webáruházakra) az előzetes tájékoztatástól kezdve, a szerződéskötésen keresztül egészen a termék készhez vételéig. Végezetül a panaszkezelés módjairól ejtenék néhány szót, illetve az online vitarendezésről, mely viszonylag újdonságnak számít. A dolgozat két releváns jogeset bemutatásával zárul.