Szerző szerinti böngészés "Kozma, Tamás"

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 57)
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    A jövő iskolája projekt
    (2016) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    A központosítás haszna és ára
    (2014) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    A lovag: Michiel de Ruyter
    (2010) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    A tanulás térformáló ereje
    (2016) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Alapítványok az iskolákban
    (2007) Sípos, László Dr.; Kozma, Tamás; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --
    Jelen disszertáció az alapítványokra (és közalapítványokra) vonatkozó, meglehetősen szerteágazó és a szakirodalom által szembetűnően ritkán tárgyalt joganyag kritikai elemzésén túl harmincnégy - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei - iskolai alapítványt érintő kutatás eredményeiről ad számot. Ennek a kutatásnak az volt a célja, hogy feltárja: • az iskolai alapítványokat kik, mikor, milyen vagyonnal és célkitűzéssel hozták létre, • tényleges tevékenységük mennyiben felelt meg az alapító(k) által meghatározottaknak, • hogyan segítették az alapítványok az adott oktatási intézmény működését, a pedagógiai célok és programok megvalósítását, • merült-e föl velük kapcsolatban törvényességi aggály, s ha igen, az miből fakadt. Az alapítványokkal és a közalapítványokkal viszonylag kevés szakmai-tudományos elemzés foglalkozik, az iskolai alapítványokat érintő publikációkkal pedig csak elvétve találkozhatunk. (Azok is csak egy-egy szűk szakmai szempont szerint, avagy érintőlegesen foglalkoznak velük.) Az iskolai (oktatási) alapítványokra vonatkozó jövőbeni átfogó – jogi, szociológiai és gazdasági szempontú – kutatás tervezéséről sincs tudomásunk. Ennek oka nagy valószínűséggel abban keresendő, hogy bár majd minden hetedik alapítvány e területen (is) tevékenykedik, az iskolai alapítványok meglehetősen ritkán kerülnek a média fókuszába. A közfigyelmet foglalkoztató visszaélésekre velük kapcsolatban szinte soha nem derül fény, hanem „szürke eminenciásként” teszik a dolgukat. Céljaik egy-egy alap- vagy középfokú oktatási intézményhez kapcsolódnak, eredményeik és gondjaik is „csak” egy viszonylag szűkebb közösség számára fontosak. Ám éppen azért, mert majd minden hetedik alapítvány iskolai alapítványnak tekinthető, s mivel céljaik és eredményeik alapján igencsak fontos társadalmi szerepet töltenek be, kutatásukra, több szempontú, multidiszciplináris elemzésükre feltétlenül szükség van. Jelen kutatásunk az alapítványokra (és közalapítványokra) vonatkozó - és a szakirodalom által meglehetősen ritkán vizsgált - joganyag kritikai elemzésére, és harmincnégy alap- és középfokú oktatási intézményt támogató iskolai alapítvány (és közalapítvány) vizsgálatára terjed ki. Bemutatjuk egyrészt a civil szféra és az alapítványok kialakulását és fejlődését, társadalmi szerepét, elemezzük - elsősorban a kritikai jogtudomány szempontjai alapján - az alapítvány és a közalapítvány intézményét, jelenlegi jogi hátterét, kitérve szabályozásának hiányosságaira és visszásságaira, másrészt számot adunk saját kutatásainkról, vizsgálatainkról és elemzéseinkről is. Behatóan foglalkozunk az alapítók és a kezelő szervek, az alapító okiratok és az alapítványi célok, az induló és a vizsgálatkori vagyon, a források, a vállalt és beteljesült célok, a tényleges tevékenység és a működési problémák kérdéseivel. Kutatásaink eredményét eddig még sehol sem publikált adatokból összeállított diagramokkal, táblázatokkal, továbbá okiratokat, szabályzatokat, vizsgálati jelentéseket és intézkedéseket idézve mutatjuk be. Reményeink szerint a most közölt kutatási eredményeink – ha szerény mértékben is – hozzájárulhatnak a képzeletbeli neveléstudományi „torta” növekedéséhez.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Amerika útja a 21. századba
    (2020) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Az iskola időarcai
    (2007) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Befogadók vagy jogvédők?
    (2020) Forray, R. Katalin; Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    A Bologna-folyamat Magyarországon
    (2012) Szolár, Éva; Kozma, Tamás; Humán tudományok doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar -- Humán Tudományok Doktori Iskola
    Az értekezés arra tesz kísérletet, hogy feltárja a Bologna-folyamat magyarországi bevezetését multidimenzionális, többszereplős és többszintű (nemzeti/központi, intézményi és diszciplináris) perspektívából a teljes közpolitikai folyamaton keresztül (közpolitikai napirend, programalkotás, döntéshozás, implementáció és értékelés). Az értekezés négy részből és nyolc fejezetből áll. Az elméleti részben meghatározzuk a munkánk konceptuális-analitikai keretét, amelyet az ún. „közpolitikai foyamatban” találunk meg. Ezzel értelmezhetővé válik a Bologna-folyamat és a felsőoktatás reformjának kibontakozása és fejlődése egy hosszabb időtávon keresztül (1999-2009). Valamint fontos támpontokat kapunk az egyes közpolitikai szakaszok eseményeinek és dinamikájának, a felsőoktatás-politikai aktorok a reform sorsának alakulásában betöltött szerepének, és a kapcsolódó narratívák és diskurzusok vizsgálatához. A magyarországi makro- és mikroimplementáció folyamatának feltárására önálló empirikus adatgyűjtést szerveztünk, ahol a dokumentumelemzés és az interjú volt a két fő adatgyűjtési módszerünk és egyben forrásunk is. A dokumentumelemzésbe bevonható források és a interjúk (felsőoktatás-politikai kulcsszereplők) tekintetében a lehető legnagyobb sokszínűségre törekedtünk. Az empirikus kutatás bemutatását a közpolitikai szakaszoknak megfelelően strukturáltuk. A kutatást bemutató első fejezetben áttekintjük a formális napirend kialakulását és a programalkotás folyamatát: két felsőoktatás-politikai napirend, reformelképzelés, változás-szemlélet áll szemben egymással, amelyek mögött eltérő aktorok, érdek és értékvilágok, probléma-konstrukciók, megoldások és implementációs modellek húzódnak meg. A formális napirendet a reformprogram vitájának tárgyalásával folytatjuk, ahol megmutatjuk azokat a történeteket és diskurzusokat, amelyek a reform fejlődését kísérték. Ezt követően a főszereplők erőpróbáin és a vitáin keresztül bemutatjuk a reform ambíciók sorsát a döntéshozásban. A politikai aréna a komprehenzív reform elbuktatásának és a jelentős kompromisszumok megkötésének legfontosabb terepe. Majd az implementációt követjük nyomon és a reformeredmények értékelését gyűjtjük össze különböző aktorperspektívákon keresztül. Végül, a kutatási eredmények alapján levonható következtetésekkel zárjuk az értekezést. The objective of the dissertation is the study of the introduction of Bologna process and two-cycle degree system from a multiactor, multidimensional and multilevel (national, institutional and disciplinary) perspective through the whole policy cycle (from agenda setting and programming through decision-making to implementation and evaluation). The dissertation consists of four parts and eight chapters. In the theoretical part we are introducing our conceptual-analytical framework, which is the “public policy process”. With this tool can be studied the development of Bologna process and the higher education reforms through a longer period (1999-2009). In addition, the conceptual-analytical framework provides important basis for the interpretation and study of the particular events, the dynamics of policy stages, the role of higher education actors in the progress of the reform, and the reform narratives and discourses. The empirical research studies the macro- and micro-implementation of the Bologna process and Bologna-inspired reforms through documents and interviews. In this regard we were strived to include in the analysis the most possible higher education actors and the largest variety of documents. In the dissertation the presentation of the empirical research and results is structured according to the particular stages of the public policy process. Firstly, we will show the emergence of the formal agenda and the programming period: there is opposed two different higher education agenda, reform and change perspective, behind which lays different actors, interests and values, problem definitions, resolutions and implementation models. After this we will continue with presenting the reception of the reform program in the higher education policy arena. There will be showed the narratives and discourses which followed the unfolding of the reform. Then through the showdowns of the main actors and the debates will be presented the destiny of the reform in decision-making. This political arena is the most important ground for the failing of the comprehensive reform and there is effected the main compromises. Next to this, we will follow the implementation and collect the evaluations of the reform results through different actor perspectives. Finally, based on the research results the conclusions will be drawn.
  • Bélyegkép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Civilek és kormányok
    (Debreceni Egyetemi Kiadó, 2023) Márkus, Edina; Bucher, Eszter; Boros, Julianna; Kozma, Tamás
  • Bélyegkép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Community building and social innovation
    (Debreceni Egyetemi Kiadó – Debrecen University Press, 2021-05) DE--Bölcsészettudományi Kar; Boros, Julianna; Kozma, Tamás; Márkus, Edina
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csákó Mihály (1941-2019)
    (2018) Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Dipolmára éhezve: felnőtt hallgatók Debrecenben és Pécsett
    (2009) Forray, R. Katalin; Kozma, Tamás
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Disputák a kulturális igazgatásról
    (2007) Drabancz, Mihály Róbert; Kozma, Tamás; Humán tudományok doktori iskola
    Értekezésemben bemutattam a vizsgált korszak konszolidációs politikájának eszmetörténeti környezetét. Kiemeltem azt, hogy a bethleni politikai elit cselekvésének fontos elemeként jelent meg az a kényszer, hogy a felépülő új Magyarország értékrendjét a társadalmi nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegye. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a politika világában a mindennapi cselekvések más jelentőségre tesznek szert. A semlegesnek látszó és spontán formaként feltüntetett jelenségekhez érzelmek, akaratok és küzdelmek kapcsolódnak, melyek az adott politikai közösség gondolkodására, cselekvésének irányaira mutatnak rá. A kitüntetett jelentéshordozóvá vált elemekből építkeznek a politikai szimbólumok, melyekben szembesülnek a társadalmi valóság és az elképzelt valóság elemei. Munkámban nem a konkrét tárgyi és fogalmi szimbólumok világát írtam le, hanem arra az állapotra helyeztem a hangsúlyt mikor a politikai hatalom rákényszerült a nagy társadalmi távlatok megnevezésére. Kiemelten értelmeztem, hogy a modern Magyarország kapitalizálódott mezzonyilvánossága lett az a terep, melyen keresztül a politikai hatalom megjeleníthette eszméit. Ez a nyilvánosság a hatalomról szóló társadalmi kommunikáció olyan terepét adta, melyben nagy távolságokat áthidalva emberek milliói vehettek részt. A trianoni Magyarország szempontjából fontos elemként értelmeztem azt a tényt is, hogy a mezzonyilvánosság határai sok esetben egybeeshetnek a nemzetállaméval, de még gyakrabban tágabb territóriumokat is elérhetnek. Ez a térszerkezet tette lehetővé a politikai elitnek, hogy az országhatárokon átívelő módon fogalmazta meg ideológiáját. A nyilvánosság azon sajátos működése, hogy alkalmas az egész politizáló közösség megszólítására, a hatalom számára felértékelte a sajtó világát. Rámutattam, hogy az irányított nyilvánosság megteremtette azokat a feltételeket, melyekben a bethleni konszolidáció társadalmi legitimációja létrejöhetett volna. Érzékeltettem azt, hogy a Horthy kor politikai elitjének egyrészt igazodnia kellett a kiépült társadalmi rendhez, a folyamatosság elemeit hangsúlyozva, másrészt meg kellett jelenítenie a változások okait és az új hatalmi szituációkat. Bemutattam, hogy a legitimációs kényszerbe került hatalmi struktúra a kultúra területe felé nyitott és innen próbálta megteremteni az új Magyarország elméleti és eszmei hátterét. Rámutattam, hogy a metaforikus kommunikáció és a politikai hatalom metszéspontjában helyezkedett el a kulturális igazgatás, mely tematikájában és eszközrendszerében alkalmassá vált a vizsgált időszakban az új hatalmi rend megjelenítésére. A kultúra és politika világát hatalmi érdekek mentén leíró megközelítésemben érvényesítettem azt, hogy a kulturális rendszerek rendkívül komplex struktúrákban és többfunkciójú intézményekben testesültek meg, melyek a társadalmi élet szinte minden alrendszerével többszörösen integrált valóságot fedtek le. Meglátásom szerint ez azt eredményezte, hogy a hatalmi érdekérvényesítés nem tudta tiszta formákba önteni politikai céljait. A szembenálló felek nem érzékelték világosan egymást, és nem voltak egyértelmű győztesei a versengésnek. A kultúra állami irányításában feltűnő volt, hogy a széles érdekérvényesítés mellett jellemzővé vált az erős érdekszelekció. A szilárd érdekháló miatt igen korlátozott számú célt lehetett transzformálni politikai erővé, és az erősen centralizált hatalmi rendszer az érdekek politikai akaratként való megfogalmazását hatalmilag korlátozta. Kiemeltem azt, hogy a polgári értékek mentén szerveződő és a kapitalista gazdasági modellbe integrálódott tekintélyelvű Horthy rendszerben a véleménynyilvánítás joga a sajtóban valamint a parlamentben egyaránt érvényesült. A hatalmat korlátozó politikai nyilvánosságban az ellenzéki lapok és a kormányzat ellenzéke rendszeresen gyakorolta a véleményszabadság jogát. Ugyanakkor megállapítottam azt is, hogy a politikai demokráciákra jellemző akadálytalan és diszkriminációmentes versengés lehetősége a kormányzati hatalomért hiányzott a trianoni Magyarország politikai életéből. Az irányított nyilvánosság modelljének fenntartása végig meghatározta Bethlen István miniszterelnökségét. A kormányzat körül szerveződő társadalmi és politikai elit jelentős szellemi és anyagi potenciát képviselt. Ez a kör a vizsgált korszakban identitás és mentalitásalakító tényező lett, mely megadta a bethleni konszolidáció technokrata, konzervatív jellegét. A kormányhoz közel álló személyek a kulturális tőkéjük révén a politikai, a gazdasági és a társadalmi mező egészében képviselték a politikai hatalom szellemiségét. Mégis azt láttuk, hogy a húszas évek konzervatív-liberális kormányzata által kialakított irányított nyilvánosságában a sajtó sokszínű rendszere minden beolvasztási kísérlet ellenére fennmaradt. A kor nyilvánossága teret biztosított a politikai hatalomnak, hogy eszméit megfogalmazza és lehetőséget adott az ellenvélemények kifejezésére is. A munkámban kifejtettem, hogy a sajtónyilvánosság keretein belül természetesen kiemelt helyett kaptak a kulturális igazgatás értelmiségi bürokratái. Ők voltak azok, akik a társadalom véleményalakításában rendelkeztek az állami igazgatás eszközrendszereivel és folyamatosan jelen voltak a politikai vitákban is. A neonacionalizmus ideológiájáról írt fejezetben kimutattam, hogy a húszas évek vezető állami tisztviselőire a német történetfilozófia, és a neokantianus gondolkodásra építkező szellemtudományos törekvések hatottak legerősebben. Értelmeztem azt, hogy az idealisztikus értékek hangsúlyozása mellett a történelmi Magyarország felbomlása miatt is előtérbe kerültek a kultúrpesszimista nézetek elleni cselekvések. Fontos összekötő kapocsnak találtam a politikai cselekvésekhez azt a tényt, hogy a modernitás gondolatkörében megjelent „hanyatló kor” fogalma, egy olyan gondolati konstrukció lett, amely kiindulópontját adta a világ új szellemű értelmezésének. A defenzív európai kultúra érzete a hagyományos értékek devalvációjaként jelent meg, melynek segítségével analógiát lehetett felállítani a „magyar pusztulás” és a Nyugat hanyatlása között. Az értekezésemben megjelenítettem azokat a kérdésköröket, melyek mentén a húszas évek második felének politikai hatalma megfogalmazta integrációs igényeit. A hatalom által felvetett egyik kérdés arról szólt, milyen eszmények mentén írja le önmagát a magyarság a változó politikai környezetben. Klebelsberg Kunó neonacionalista rendszere erre kereste a választ. A neohumanista és idealisztikus elemeket kidomborító gondolatsor jellegzetesen propagandisztikus formában jelenítette meg céljait. A szövegek az értelem helyett az érzelmekre és az összetartozásra helyezte a hangsúlyt, mely megadta a cselekvésre orientált viselkedések mozgatóerejét. A politikai szituációkhoz kötött cselekvések mindig a gyakorlati munkában, a célorientált magatartásban értelmezhetőek igazán. A neonacionalista eszmerendszerben az érzelem „szakrális formába” való fokozása olyan új szimbolikus teret alkotott, mely segítségével kézzelfoghatóvá váltak a távoli politikai célok. A metaforikus közegben megjelent gondolatok a társadalmi integráció lehetséges rendjét mutatták meg. A szövegekben az erős és kiművelt középosztály ideális vezetőként jelent meg, akik alkalmasak az ország egységének helyreállítására. Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy saját korának politikai világában a klebelsbergi metaforák érvényességgel bírtak abban az értelemben, hogy a diskurzus lehetőségét teremtették meg. Kimutattam azt is, hogy jól érzékelhetővé váltak az ellentmondások, mert a valóság átélt világa nem támasztotta alá a neonacionalizmust, mely így hamis identifikációt teremtett. A társadalomban felhalmozódott feszültségeket az ideologikus fejtegetések nem tudták feloldani. Klebelsberg harmincas évekbeli megítélésének is az adta a gyökerét, ideológiája érvénytelenné vált. Rávilágítottam, hogy a hatalmi elitnek nem csak azt kellett megfogalmaznia, hogy milyenek legyenek a magyarok, de azt is meg kellett mondania, hogy milyen legyen az új Magyarország. A magyar nemzettudatnak lényeges elemeként kezeltem azt, hogy a magyarság önmeghatározásában a kultúra világa szolgáltatta a meghatározó eszményeket. Nézetem szerint a magyar nemzetfelfogásban a történeti nemzet tudata a nemzetiségekkel kapcsolatos magatartásból fejlődött ki. Az államalkotó képesség öntudata, bár nem mindig szuverén módon, sugallta a nagynemzeti koncepciót. Ez megadta a magyarság hivatását a Kárpát-medence feletti hatalom megszervezésére és fenntartására. A tárgyalt évtized második felében a politikai publicisztikának két markáns álláspontot kellett tisztáznia. Az egyik képben a magyar történelem európai analógiáit kellett megjelenítenie. A keresztény, a művelt és a civilizált kategóriák ennek a térnek a határait szabták ki. A másik formában a trianoni béke utáni világ meghatározó politikusainak olyan történelmi Magyarország kép megteremtése vált feladatukká, amelyet egyaránt elfogadtak volna a visszacsatolandó területek nemzetiségei is. Kifejtettem, hogy a Bethlen István környezetéhez tartozó Ottlik László neopatriotista gondolatrendszerében a középkori területi elv alapján szerveződő politikai közösség, a natio Hungarica a kiindulási pont. A szerző a népek feletti államban találta meg azt az ideális szervezeti formát, melyben kialakítható lett volna az új Magyarország világa. Meglátásom szerint a tervezet számos pontján adott rálátást a konzervatív kormányzat célrendszerére. Először is érdekes eleme a munkának, hogy elhanyagolta a származási, vallási és nyelvi identitás erejét, mivel csupán a területi összetartozást vizsgálta komolyan. A Szent Istvánhoz köthető fogalmak körében a kultúra egységét hirdette meg, miközben ez a nemzetiségek számára a magyar szupremáciát szimbolizálta. Másrészt az a feltevés, hogy a földrajzi értelemben egységes Kárpát-medence csak egy politikai közösségben (államban) létezhet, már a politikai és társadalmi realitások torz értelmezéséből fakadt. Harmadrészt erősen kötötte a konzervatív politikai elitet a romantikus hagyományokhoz az a tény, hogy önmagát (a magyarságot) minden elemében magasabb rendűnek tartotta a nemzetiségeknél. Az integrációra törekvő bethleni politikai eszme harmadik jellemző alkotóelemét az 1928-ban módosított „numerus clausus” törvény körül kialakult disputa adta. Érzékeltettem, hogy az első világháború után a magyarországi zsidó népesség helyzete, illetve a hivatalos magyar zsidó politika a korábbiakhoz képest drasztikus változáson ment keresztül. Az előtte is létező, de a politika világának peremén helyet foglaló antiszemita ideológia először 1919 után vált a rendszer meghatározó elemévé. Az izgatott politikai közbeszéd centrumában a „numerus clausus” törvény rendelkezései és annak módosításai álltak. Értelmezésemben a disputa azon elemei váltak fontossá, melyben az integráció lehetséges útjai vázolódtak fel. Kimutattam azt, hogy a diskurzusban megjelentek az integrációra kész zsidó elemek, melyek erőteljes vitára kényszerültek az ortodox zsidó közösségekkel. A vita jól tükrözte azoknak a csoportoknak a nézeteit, akik az asszimilációt mint természetes folyamatot elfogadták, de közben a zsidó identitásukat szabadon kezelték. My essay was intended to present the ideological environment of the consolidation policy in the public press in the second half of the 1920’s. I have showed that it was the capitalized public press that served as the medium through which Hungary’s political regime was able to communicate its ideology. This medium of social communication lent itself to conveying information to millions of people regardless of their geographical distance from the centre of administration. I have proved that in the authoritarian Horthy regime, which was based on civic values and integrated into the capitalist economic model, freedom of speech, albeit within certain limits, dominated both the press and the Parliament. Public politics and press, which constrained the regime’s power, enabled the opposition papers and the left- and right-wing opponents of the government to exercise freedom of speech on a regular basis. I have also noted, however, that the opportunity for a smooth and non-discriminatory competition for governmental power, which normally features political democracies, was non-existent in the post-Trianon Hungary. In the field of public press, the intellectual bureaucrats of the cultural administration naturally enjoyed a prominent role, and possessed the state administration’s means to form public opinion and were continuously present in the public press. The chapter titled Neo-nationalism has showed that the leading bureaucrats of the 1920’s were most influenced by the moral scientific ambitions that were built upon the German historical-philosophical and neo-Kantian thinking. I have analyzed Klebelsberg’s neo-nationalistic system and highlighted its contradictions. I have pointed out that his thinking, which emphasized neo-humanistic and idealistic elements, represented his goals in a typically propagandistic form. Instead of reason, emotions and the feeling of connectedness were given emphasis in the texts. In addition to Kunó Klebelsberg, I have dealt with László Ottlik, a neo-patriotic thinker in István Bethlen’s circle. In his philosophical system, Ottlik neglected the power of identity created by origin, religion and native language and only explored territorial integrity. I have pointed out that in the field of the concepts associated with Saint Steven, Ottlik promoted cultural unity, which symbolized Hungarian supremacy in the eyes of the minorities. I have also showed that his assumption that a geographically united Carpathian Basin may only exist within a single political community (state) provided an incorrect evaluation of the general political priorities of the era. It has been presented how the critical reception of the new patriotic ideology was manifested. I have stated that the sceptics questioned the reason that underlay the new ideology on the basis of the 19th-century liberal national concepts, while the radical right presented its rejection as the criticism of the existing political regime. My essay has dealt with the opinion about the Jews as the third characteristic dispute of the integrative Bethlenian political ideology. I have showed that the provisions of the Numerus Clausus Act and their amendments were the talking points in the agitated political milieu. In the essay, the most important element of the dispute was the one which presented the possible directions of integration. I have showed that the groups that adopted an integrative attitude gained dominance in the discourse.
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Education and Transition in Hungary
    (Dupress.hu, 2016-07) Kozma, Tamás; Tőzsér, Zoltán
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Életvilágok és a nevelés
    (2007) Szilágyiné Szemkeő, Judit; Kozma, Tamás; Szemkeő, Judit; Humán tudományok doktori iskola
    A dolgozat nevelésszociológiai elemzés, amely több tudományterület eredményeit használja fel. A dolgozatban az életvilágok elméletének szociológiai rendszere olyan eszközként kerül bemutatásra, amely lehetőséget ad az oktatáspolitika néhány aktuális kérdésének megválaszolásához. Az oktatási rendszer működésének problémái a kommunikatív cselekvés, a kommunikatív etika és az életvilágok elméletének segítségével új megvilágításba kerülnek. Az állami oktatáspolitika szintjén a legtöbb európai országban egyre inkább érződik a konszenzus hiánya. Az államok ellenállnak az oktatás tényleges pluralizálásának. A különös igények – így a közösségek saját igényei szerint folyó oktatás – jogosságáról morális, illetve gyakorlati vita folyik. Az állami szint – a kommunikatív etika szerint – a helyi döntések szabadságáról, a helyi döntési mechanizmusok szabályozásáról határozhat. Hogyan lehet a rendszerszintű egység és a plurális elvárásoknak megfelelés egyensúlyát megteremteni? Az életvilág elméletek és a kommunikatív etika válasza: kulturális, rendszerszintű konszenzussal, konszenzusos értelmezési sémák alapján. Az értekezés a szociológiai válasznak megfelelő oktatásszociológiai megfogalmazásra tesz kísérletet. Az értekezésben a nevelési és oktatási intézmények és az iskolahasználó családok kapcsolatát is elemezzük. Keressük közös életviláguk kialakításának lehetőségét, amelyet iskolai életvilágnak nevezhetünk. Az iskolai oktatás hatékonyságának kérdéskörét a kommunikatív életvilágok elmélete segítségével újrafogalmazzuk. A kommunikatív életvilágok elmélete a kommunikatív etika alapján rávilágít a közös értékek és a „hiteles közlés” fontosságára. Az értekezésben négy feltevést elemzünk. A tézisek összefoglalása során a feltevéseket az elemzések értékelésével összekapcsolva mutatjuk be. Az elméleti modell adaptálásával mutatunk rá elméleti megközelítéssel arra a gyakorlati problémára, hogy a szakképző intézményekben a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének nagy a veszélye. Az értekezés a kommunikatív etika és a kommunikatív életvilágok bemutatásával és az oktatási rendszerre alkalmazásával kísérletet tesz arra, hogy az értékalapú pedagógiai munka lehetőségét elemezzük, és alapot teremtsünk a pedagógiai munka értékalapú minősítésére. Az értekezés az életvilág elméletek adaptációjával rámutat arra, hogy a közös célok léte és elfogadása az iskolai életvilágok, mint életvilágok belső kohéziójának szükséges feltétele. Az elmélet adaptációjával világosan bemutathatóak a konszenzus hiányából fakadó elvi zavarok, amelyeket a pedagógiai szakirodalom és a gyakorlat speciális esetekben világosan feltár. A kommunikatív életvilágok elméletének az iskolai életvilágokra alkalmazása alátámasztja, hogy a hiteles közlés nem csak a „közlő”, azaz tanár hitelességén múlik, hanem a „hallgató”, a gyerek, a diák szubjektív (családi) életvilágának befogadó hozzáállásától is, attól, hogy a tanuló szubjektív világa kiszűri-e a hiteles közlést. A modell adaptációja alátámasztja, hogy ha az iskola céljaival a családi életvilágok nem tudnak azonosulni, nem érték számukra, amit az iskola közvetít, akkor az iskolák eredményessége csökken, bármilyen nagy a pedagógusok szaktudása, bármilyen pedagógiai módszereket használnak. Az iskolai sikertelenség nem hárítható át a családokra, de a modell szerint vélelmezhető, hogy nem is oldható meg anélkül, hogy az iskola céljait a tanulók családi életvilágai elfogadnák. Az empirikus vizsgálatból kiolvasható, hogy a családi és óvodai, illetve iskolai életvilágok harmonikus kapcsolata, a közös célok adják a hiteles közlés befogadásának lehetőségét. The work is an educational social analysis using results and tools of different fields of sciences. The sociological system of the lifeworld theory is presented as a tool by which it is possible to get answers to some questions in the field of educational policy. The lack of the consensus can be seen at the state level of educational policy in most of the European countries. How can we balance between the unity of the system and the plural needs at the local level? The answer gained from the lifeworld theory and the consensus ethics is that balance could be produced by consensus at the cultural level, by schemes based on consensus. The dissertation tries to adapt these answers of sociology to the field of education. By analyzing the connections between the schools and the families using the schools we are looking for their chances of formulating a common lifeworld this could be called lifeworld of the school. In order to find new tools for examining the efficiency of schools, the theory of communicative lifeworlds will be pointed out. The theory of communicative lifeworlds using the principles of the consensus ethics reflects on the importance of the common values and the “authentic” speech act. We have looked for a definition valid in educational fields for speech acts by connecting the theory of the reproduction of the lifeworlds and consensus ethics. We want to analyze the possibility of how to find the best way to reformulate the rules defined for the certified information in the theory of lifeworlds in the language of educational sociology in order to reach cohesion based on consensus inside the plural school systems Problems arising from the lack of knowledge and possibility of formulating cohesion inside the lifeworld of schools by the common work of the teachers and users of the school (linking to the schools) can be shown by adapting the theory of lifeworlds to the school system. Both the positive effects of the cohesion inside schools and the disintegration and disorder caused by the lack of cohesion can be seen from the model based on the theory. The problems of upbringing and education can be seen from a new aspect by the help of this adaptation, and the importance of common aims, values and interest in getting harmony inside culture (in the sense of the definition used in the theory of lifeworlds) and society will be underlined. This stresses that the process of upbringing plays an important role in the reproduction of the lifeworlds. Why are we concerned with the lifeworlds of families? The need for early development is a challenge of the everyday life of teachers. Results in numerous fields of sciences have proved the importance of early development and the special knowledge involved while at the same time the families, the lifeworlds of the families have a determining role in the early childhood. Four assumptions are evaluated by the research. Summarizing the results the evaluation will be connected to the assumptions. The dissertation reflects, that having common aims accepted by the communities of schools is a necessary and sufficient condition of the cohesion of lifeworlds of schools. The disorders written in the pedagogical scientific literature and which can be seen in practice can be described by adaptation of the model too. It strengthens, that the reliability of the speech act depends not only on the communicator (that is, the teacher) but on the subjective lifeworld of the listener (that is, the pupil) which can neglect the message. The adaptation supports theoretically, that if the lifeworlds of the families linking to the school could not accept the aims of the school, if the aims of the school mean no value for them, the effectiveness of the school will decrease independently from the knowledge of the teachers and pedagogical methods they use. According to the adaptation the unsuccessfulness of schools can not be shifted to the lifeworlds of families, this however can not be solved without the collaboration of the families.
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető