Szerző szerinti böngészés "Retkes, Attila"

Megjelenítve 1 - 1 (Összesen 1)
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Unitáriusok Budapesten.
    Retkes, Attila; Molnár, János; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium -- Debreceni Református Hittudományi Egyetem
    A doktori értekezés az egyes fejezetekben vizsgált részterületek alapján rámutat: a választott korszakban (1869–1949) a Budapest központú magyarországi unitarizmus számarányának megfelelően, sőt, azt olykor felülmúlóan beépült a főváros vallási és kulturális életébe. A bemutatott egyházközségek, az esperesség (püspöki vikáriátus), az egyháztársadalmi szervezetek, a valláserkölcsi nevelésre (iskolai hitoktatásra) fordított kiemelt figyelem, illetve néhány meghatározó személyiség munkája által megfelelő módon képviselte – 4 és sikerült is elfogadtatnia – a felekezet sajátos hitelveit, erkölcsi értékeit, világszemléletét. A Kiegyezés véget vetett Erdély három évszázados különállásának, és a megszülető Osztrák-Magyar Monarchia közigazgatási struktúrája szükségessé tette, hogy erdélyi tisztviselők, hivatalnokok pest-budai minisztériumokban, más közintézményekben vállaljanak állást. Közöttük az unitáriusok számaránya 6-8 százalékra becsülhető. Misszióról tehát nem beszélhetünk: az erdélyi unitárius egyház ekkor már 300 éves múltra tekintett vissza. Új, külföldi eredetű vallási szokások átvételére sem volt szükség: kialakult, megszilárdult az unitarizmus hétköznapi vallásgyakorlata, magyar nyelvű liturgiája. Évtizedekig – Józan Miklós lelkész, későbbi püspöki vikárius Budapestre érkezéséig (1899) – hiányzott viszont az a lelki kohézió, amely a fővárosba rendelt unitárius hivatalnokokat és családtagjaikat igazi közösséggé formálhatta volna. Az első fejezet részletesen bemutatja, milyen körülmények között került sor az első pest-budai nyilvános unitárius istentiszteletre (1869. június 13.). Feltártam annak a hét évig (1869–1876) tartó folyamatnak a lényegi elemeit, összefüggéseit is, amelynek során a fővárosban élő unitáriusok maroknyi csoportja „magán jellemű társaságból” közvetlenül a kolozsvári egyházi központnak alárendelt leányegyházközséggé alakult át. A második és harmadik fejezet a Budapesti Unitárius Egyházközség (BUE) 1948 előtti történetével foglalkozik. A BUE 1881-ben jött létre, a kolozsvári egyházi központ közvetlen fennhatósága alá tartozó, az alakuláskor 202 egyházfenntartót számláló, részben önálló jogi személyiséggel rendelkező anyaegyházközségként. A kis felekezetnek megkérdőjelezhetetlen tekintélyű világi patrónusa is akadt: Jókai Mór, akinek 1877-ben megjelent regénye, az Egy az Isten idealizált képet festett a torockói unitáriusok hősies küzdelmeiről. 1881-ben kezdte meg 14 évig tartó, eredményes szolgálatát az első, Budapestre kirendelt unitárius lelkész, Derzsi Károly. Az 1880-as évek legfontosabb eseménye a Koháry (ma: Nagy Ignác) utcai templomépítés volt, amelynek folyamata – kedvezőtlen külső körülmények, illetve a nagy volumenű beruházások tervezésében és kivitelezésében járatlan unitáriusok által elkövetett sorozatos hibák miatt – hét évig húzódott. A Pecz Samu műegyetemi tanár által tervezett, Róth Miksa üvegablakaival díszített, 1890-ben felszentelt belvárosi templomos ingatlan művelődéstörténeti jelentősége ugyanakkor messze túlmutat az unitárius felekezeti kereteken. A BUE történetében új, több mint négy évtizeden átívelő, a trianoni trauma ellenére is igen gazdag, eredményes korszak nyitánya volt, amikor 1899 őszén Józan Miklós került az egyházközség élére. Józan életútjának és egyházszolgálatának – lelkészi, főtisztségviselői, teológiai, egyháztörténészi és szépirodalmi munkásságának – bemutatása a doktori értekezés egyik súlyponti eleme (4. fejezet), bár az e tárgykörben folytatott kutatásokat korántsem érzem még lezártnak. Esperesi, majd püspöki vikáriusi megbízatásához kapcsolódóan a dolgozatnak ez a szakasza érintőlegesen a vidéki unitárius egyházközségek 5 (Hódmezővásárhely, Polgárdi, Füzesgyarmat, Debrecen, Dunapataj, Kocsord) helyzetével is foglalkozik. Ezek működését nem lehet elválasztani a budapesti unitarizmus történetétől, mert a magyarországi egyházrészre vonatkozó minden fontos döntést Józan Miklós és közvetlen munkatársai hoztak meg a Koháry utcai egyházi központban. A BUE történetének politikai és kulturális aspektusai közül – Pál János lelkész-egyháztörténész munkáihoz is kapcsolódva – a „zsidókérdést” semmiképpen nem kívántam megkerülni. Levéltári kutatások bizonyítják, hogy az ekkor már több ezres lélekszámú egyházközségen belül az antiszemita, fajvédő, illetve antifasiszta, szabadelvű irányzatok egyaránt markánsan jelen voltak. Az egyházközséghez tartozó, széles körben elismert világi személyek közül összegyűjtöttem és értékeltem Székely Ferenc vallás- és közoktatásügyi (később igazságügyi) miniszter, Bedő Albert országos főerdőmester, Kelemen Béla rendőrkapitány, Batthyány Ilona grófnő (a mártír miniszterelnök leánya), valamint a 20. századi egyetemes zenetörténet géniusza, Bartók Béla unitárius egyházszolgálatának mindeddig publikálatlan dokumentumait. A Józan Miklós mellett szolgáló lelkészek közül részletesebben Barabás István és Szent-Iványi Sándor életútjával és egyházszolgálatával foglalkoztam. A dolgozat ötödik fejezete a Budapesti Unitárius Misszióház történetét elemzi, a kezdetektől az államosításig. 1929-ben – jelentős brit és amerikai támogatással, illetve erdélyi és magyarországi közadakozásból – jött létre a főváros második unitárius temploma. A ferencvárosi Rákos (mai nevén: Hőgyes Endre) utcában található Misszióház felekezettörténeti jelentősége a vizsgált korszak utolsó két évtizedében folyamatosan növekedett, ami elsősorban Csiki Gábor missziói lelkész, későbbi püspöki helynök érdeme. A Misszióház egyszerre volt templom és unitárius diákotthon, illetve a magyarországi unitáriusok felekezetközi és nemzetközi kapcsolatainak, egyháztársadalmi szervezeteinek központja. Az 1930-as évek közepétől jelentkeztek a Misszióház gyülekezetalapítási és önállósulási törekvései, amelyek a BUE-val való éles szembenálláshoz vezettek. A kolozsvári egyházi főhatóságok végül úgy döntöttek, hogy a Misszióház felügyelete alatt létrehozzák a Duna-Tiszaközi Unitárius Szórványegyházközséget. Az 1920-as évek elején, Trianon következményeként, Budapest környéki falvakban – Cinkota, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Sashalom, Soroksár, Vecsés – unitárius szórványok jöttek létre, amelyekben a hívek döntő többségét erdélyi menekültek alkották. E szórványokból, Pethő István hitoktató lelkész vezetésével, az úgynevezett Állami lakótelepen élő hívek aktív közreműködésével szerveződött meg a Pestszentlőrinci Unitárius Egyházközség (6. fejezet). A lakótelepen hagyományos székely stílusban felépült templomot 1936-ban szentelte fel Józan Miklós. A doktori értekezés utolsó fejezetének témája a három budapesti unitárius egyházközséghez kapcsolódó, munkájukat segíteni hivatott egyháztársadalmi 6 szervezetek tevékenysége, amely mindeddig teljesen feltáratlan volt. A budapesti Dávid Ferenc Egylet működésének első évtizedében (1901–1910) hasznos, hatékony munkát végzett: kulturális és ismeretterjesztő rendezvényeik jelentősen enyhítették az unitáriusokkal szembeni előítéleteket. 1910 után azonban az egylet – személyi változások, az I. világháború és Trianon hatására – hanyatlásnak indult, tevékenysége formálissá vált. Fiókszervezete, a Brassai Sámuel Unitárius Ifjúsági Egyesület bálokkal hívta fel magára a figyelmet, ahol a jótékonyság mellett revíziós célkitűzések is megfogalmazódtak. A Magyar Unitárius Nők Szövetsége már a trianoni trauma után jött létre. A karitatív célok, a beteg vagy mélyszegénységben élő unitáriusok segítése mellett itt is kezdettől jelen volt a „magyar ügy” képviselete, a békediktátum igazságtalanságának széleskörű nemzetközi megismertetésére irányuló törekvés. A Bölöni Farkas Sándor Unitárius Iparosok és Kereskedők Köre az egyházi keretekből kilépve gazdasági és érdekvédelmi tevékenységet is folytatott. Az 1900 után kibontakozó budapesti unitárius egyháztársadalmi mozgalmak legfontosabb szereplője Perczelné Kozma Flóra írónő volt, aki a hagyományos nemesi-polgári-keresztény értékek mellett a 20. század elejének modern, nagyvárosi világát is meg akarta érteni, s ehhez felnőttként választott vallását, az unitarizmust hívta segítségül.