Szerző szerinti böngészés "Veres, Ottilia"

Megjelenítve 1 - 5 (Összesen 5)
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Colonial Encounters in J.M. Coetzee’s Early Fiction
    Veres, Ottilia; Bényei, Tamás; Irodalomtudományok doktori iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Angol-Amerikai Intézet
    Doktori értekezésem az interszubjektivitás témáját vizsgálja J. M. Coetzee kortárs dél-afrikai író korai regényeiben (Alkonyvidék, Foe, Barbárokra várva, Michael K élete és kora). Az értekezés—Hegel és Lévinas interszubjektivitás-elméleteiből kiindulva—a Coetzee-recepció Derek Attridge és Mike Marais által képviselt etikai vonulatához kapcsolódik. Vizsgálatom kiindulópontjául Attridge-nek elsősorban az a feltevése szolgál, miszerint Coetzee prózájának központi mozzanata a másság felmutatása és a másik ember iránti felelősség kérdése. Az értekezés elméleti alapvetése, hogy a gyarmati léthelyzet és a gyarmati találkozás (a gyarmatosító és gyarmatosított közötti találkozás) „radikális módon teszi láthatóvá azt a tényt, hogy a szubjektum alapja az interszubjektivitás traumatikus logikája” (Bényei 13). Az interszubjektivitás fentebb vázolt felfogása különösen összetett és pontos megfogalmazást kap Coetzee regényeiben, amelyek a nyugati filozófia és elmélet belátásait termékeny módon kapcsolják össze a gyarmati kontextussal. A fenti feltevések elméleti hátteréül részben az interszubjektivitás hegeli dinamikája szolgál, amelynek kifejtése A szellem fenomenológiája (1807) úr-és-szolga szcenáriójában található, másrészt pedig a hegeli interszubjektivitás többféle értelmezése és továbbgondolása: Alexandre Kojève főleg antropológiai olvasata, Franz Fanon és Homi Bhabha posztkoloniális továbbgondolása, Emmanuel Lévinas és Maurice Blanchot etikai-fenomenológiai olvasata és Jean-Paul Sartre exisztencialista újragondolása. Az általam elemzett regények főképpen a másikkal való találkozás etikájára kérdeznek rá. Olvasatomban a gyarmati interszubjektivitás Coetzee általi megjelenítése éppen azáltal kap egyedi megvilágítást, mert alapfeltevésem szerint Coetzee, miközben folyamatosan—és ellentmondásosan—megidézi Hegelt, a lévinasi etikát is játékban tartja a hegeli szcenárió ellenpontjaként és kiegészítéseként, mintha a hegeli szcenárió szükségszerűen maga után vonná a lévinasi etikát is. Olvasatomban Coetzee regényeiben a gyarmati találkozás mindig a hegeli és lévinasi szcenáriók között jelenik meg. Értekezésem kiindulópontja az, hogy a regények fentebb felvázolt aspektusai a regények retorikai struktúrájának, motívumhálóinak és a mitológiai utalásokat is magába foglaló intra- és intertextuális dimenzióinak szoros olvasása révén tárhatók fel. Retorikai elemzésemben kiemelt figyelmet kap Coetzee korai prózájának két metaforája, amelyek ismételten megjelennek a gyarmati interszubjektivitás megjelenítésében: a háton cipelés és az ölelés multivalens trópusai. A háton hordás motívumának leghangsúlyosabb megjelenése Coetzee szövegében Az ezeregy éjszaka meséinek Szindbád-története, mely Coetzee regényeinek gyakran visszatérő motívuma. Az ölelés trópusa helyenként a háton hordás inverzeként vagy „kifordításaként” jelenik meg. A háton cipelés aktusa részben az úr-szolga viszony vizuális reprezentációja, amely egyúttal megidézi a „fehér ember terhe” (“the white man’s burden”) ikonikus gyarmati jelenetét is, ám ugyanakkor kifordított vagy hátrafele irányuló ölelésnek is tekinthető, mint a Susan Barton és Péntek közötti hordozás-jelenet a Foe-ban. Mindkét aktus „tartalma” és motivációja a másik ember felé való törekvés és az iránta való vágyakozás. Az interszubjektivitás jelenetei Coetzee-ra jellemző módon különféle mitológiai történetet idéznek meg, melyek soha nem teljesen koherens, egyértelmű, a szöveg egészén végigvitt mitológiai utaláshálón keresztül jelennek meg, hanem rejtett és töredékes, mégis jelentéses módon. Az értekezés fejezetei e mitológiai szálak felfejtését követik nyomon. Az Alkonyvidéket és a Foe-t elemző fejezet középpontjában a Szindbád-legenda és a Héraklész-mítosz egyik központi epizódja (a Nessosz-jelenet) áll. A Barbárokra várvát az Oidipusz-mítosz kontextusában értelmezem, míg a Michael K élete és kora és Beckett Molloy című regényének összehasonlító elemzése a Sziszüphosz-mítosz és a Szent Rókus-legenda releváns aspektusait követi nyomon. A fentebb említett, a regényszövegekben nagyobb jelentőségű mítoszok mellett alkalmanként utalok a regényekben megidézett további mítosz- és legendatöredékekre is (Szent Kristóf, Akhilleusz, Philoktétész, Thészeusz, Ariadné, Pénelopé, Érosz és Pszükhé). Coetzee mítoszpoétikáját illetően az értekezés csupán annak vizsgálatára terjed ki, hogy e mítoszfoszlányok milyen szerepet játszanak az interszubjektivitás megjelenítésében, illetve hogy mennyiben értelmezhetők (értelmezhetők-e) a gyarmati interszubjektivitás „példázataiként” vagy a gyarmatosító-gyarmatosított viszony allegóriáiként. Értekezésem záró fejezete Coetzee korai prózájának e mítoszpoétikai dimenzióját vizsgálja.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    J. M. Coetzee, the Craftsman
    (2021-02-01) Veres, Ottilia
    Book review: Attwell, David. J. M. Coetzee and the Life of Writing: Face-to-Face with Time . New York: Viking, 2015. xxiii + 248 pages. ISBN 978-0-525-42961-6. Pbk. $27.95.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    „Visszahengergeti őt a Napba”
    (2022-06-25) Veres, Ottilia
    Contemporary English poet Alice Oswald’s Memorial (2011) is a beautiful, utterly sensitive rewriting of Homer’s Iliad. In her short introduction written to the poem, Oswald calls her work a “translation of the Iliad’s atmosphere, not its story,” openly admitting the poem’s “reckless dismissal of seven-eights of the Iliad.” Oswald’s adaptation is not about the heroes of the Iliad; her protagonists are the unknown soldiers going into battle in the Trojan war, dying on the battle field. It is to these soldiers that Memorial pays homage to, recalling and reciting their names, addressing them in the tradition of Greek mourning laments. The poem thus becomes an “oral cemetery” with an attempt to remember the dead. I am interested in the lyrical similes following the soldiers’ obituaries, similes that function as fissures or “openings” of the narrative, as Oswald herself calls them. I argue that the similes, which liken the dead to natural phenomena and the natural world (plants, animals), carry the function of “saving” the dead bodies of soldiers from final death, transforming them into new forms of life. This way, Oswald’s adaptation understands death as the closure of one form of life and the beginning of another, the dead men’s souls living on in new shapes of the natural world. Her repetitive similes partly take the place of the lost life narratives of the dead soldiers, and at the same time play the role of the work of mourning and carry the function of healing.