Doktori értekezésem az interszubjektivitás témáját vizsgálja J. M. Coetzee kortárs dél-afrikai író korai regényeiben (Alkonyvidék, Foe, Barbárokra várva, Michael K élete és kora). Az értekezés—Hegel és Lévinas interszubjektivitás-elméleteiből kiindulva—a Coetzee-recepció Derek Attridge és Mike Marais által képviselt etikai vonulatához kapcsolódik. Vizsgálatom kiindulópontjául Attridge-nek elsősorban az a feltevése szolgál, miszerint Coetzee prózájának központi mozzanata a másság felmutatása és a másik ember iránti felelősség kérdése. Az értekezés elméleti alapvetése, hogy a gyarmati léthelyzet és a gyarmati találkozás (a gyarmatosító és gyarmatosított közötti találkozás) „radikális módon teszi láthatóvá azt a tényt, hogy a szubjektum alapja az interszubjektivitás traumatikus logikája” (Bényei 13). Az interszubjektivitás fentebb vázolt felfogása különösen összetett és pontos megfogalmazást kap Coetzee regényeiben, amelyek a nyugati filozófia és elmélet belátásait termékeny módon kapcsolják össze a gyarmati kontextussal. A fenti feltevések elméleti hátteréül részben az interszubjektivitás hegeli dinamikája szolgál, amelynek kifejtése A szellem fenomenológiája (1807) úr-és-szolga szcenáriójában található, másrészt pedig a hegeli interszubjektivitás többféle értelmezése és továbbgondolása: Alexandre Kojève főleg antropológiai olvasata, Franz Fanon és Homi Bhabha posztkoloniális továbbgondolása, Emmanuel Lévinas és Maurice Blanchot etikai-fenomenológiai olvasata és Jean-Paul Sartre exisztencialista újragondolása. Az általam elemzett regények főképpen a másikkal való találkozás etikájára kérdeznek rá. Olvasatomban a gyarmati interszubjektivitás Coetzee általi megjelenítése éppen azáltal kap egyedi megvilágítást, mert alapfeltevésem szerint Coetzee, miközben folyamatosan—és ellentmondásosan—megidézi Hegelt, a lévinasi etikát is játékban tartja a hegeli szcenárió ellenpontjaként és kiegészítéseként, mintha a hegeli szcenárió szükségszerűen maga után vonná a lévinasi etikát is. Olvasatomban Coetzee regényeiben a gyarmati találkozás mindig a hegeli és lévinasi szcenáriók között jelenik meg. Értekezésem kiindulópontja az, hogy a regények fentebb felvázolt aspektusai a regények retorikai struktúrájának, motívumhálóinak és a mitológiai utalásokat is magába foglaló intra- és intertextuális dimenzióinak szoros olvasása révén tárhatók fel. Retorikai elemzésemben kiemelt figyelmet kap Coetzee korai prózájának két metaforája, amelyek ismételten megjelennek a gyarmati interszubjektivitás megjelenítésében: a háton cipelés és az ölelés multivalens trópusai. A háton hordás motívumának leghangsúlyosabb megjelenése Coetzee szövegében Az ezeregy éjszaka meséinek Szindbád-története, mely Coetzee regényeinek gyakran visszatérő motívuma. Az ölelés trópusa helyenként a háton hordás inverzeként vagy „kifordításaként” jelenik meg. A háton cipelés aktusa részben az úr-szolga viszony vizuális reprezentációja, amely egyúttal megidézi a „fehér ember terhe” (“the white man’s burden”) ikonikus gyarmati jelenetét is, ám ugyanakkor kifordított vagy hátrafele irányuló ölelésnek is tekinthető, mint a Susan Barton és Péntek közötti hordozás-jelenet a Foe-ban. Mindkét aktus „tartalma” és motivációja a másik ember felé való törekvés és az iránta való vágyakozás. Az interszubjektivitás jelenetei Coetzee-ra jellemző módon különféle mitológiai történetet idéznek meg, melyek soha nem teljesen koherens, egyértelmű, a szöveg egészén végigvitt mitológiai utaláshálón keresztül jelennek meg, hanem rejtett és töredékes, mégis jelentéses módon. Az értekezés fejezetei e mitológiai szálak felfejtését követik nyomon. Az Alkonyvidéket és a Foe-t elemző fejezet középpontjában a Szindbád-legenda és a Héraklész-mítosz egyik központi epizódja (a Nessosz-jelenet) áll. A Barbárokra várvát az Oidipusz-mítosz kontextusában értelmezem, míg a Michael K élete és kora és Beckett Molloy című regényének összehasonlító elemzése a Sziszüphosz-mítosz és a Szent Rókus-legenda releváns aspektusait követi nyomon. A fentebb említett, a regényszövegekben nagyobb jelentőségű mítoszok mellett alkalmanként utalok a regényekben megidézett további mítosz- és legendatöredékekre is (Szent Kristóf, Akhilleusz, Philoktétész, Thészeusz, Ariadné, Pénelopé, Érosz és Pszükhé). Coetzee mítoszpoétikáját illetően az értekezés csupán annak vizsgálatára terjed ki, hogy e mítoszfoszlányok milyen szerepet játszanak az interszubjektivitás megjelenítésében, illetve hogy mennyiben értelmezhetők (értelmezhetők-e) a gyarmati interszubjektivitás „példázataiként” vagy a gyarmatosító-gyarmatosított viszony allegóriáiként. Értekezésem záró fejezete Coetzee korai prózájának e mítoszpoétikai dimenzióját vizsgálja.

My dissertation is an examination of stories of colonial intersubjectivity in Coetzee’s early novels (Dusklands, Foe, Waiting for the Barbarians, Life and Times of Michael K). Drawing upon Hegelian and Levinasian ideas of intersubjectivity, it joins the ethical strand of the critical reception, represented by the likes of Derek Attridge and Mike Marais. I am interested in Coetzee’s scenarios of intersubjectivity, particularly in the encounter between colonizer and colonized, staged in his early novels. The theoretical assumption behind the argument of my dissertation is that the colonial encounter (the encounter of or between the colonizer and the colonized) demonstrates in a radical way that the basis of all subjectivity is the traumatic logic of intersubjectivity. The above understanding of the phenomenon of intersubjectivity gains a particularly complex and acute manifestation in the way Coetzee’s novels combine the insights of Western philosophy and theory with the colonial context. The theoretical background behind these assumptions is provided partly by the Hegelian dynamic of intersubjectivity as dramatized in the master-slave encounter in The Phenomenology of the Spirit (1807; English trans. A. V. Miller, 1977) and partly by the varied and various interpretations and rethinkings of the Hegelian dialectic: Kojève’s broadly anthropological reading of the encounter, Fanon’s and Bhabha’s postcolonial revisions of the Hegelian dynamics, Levinas’s and Blanchot’s ethical-phenomenological considerations, and Sartre’s existentialist reading of Hegelian intersubjectivity. In my understanding, what makes Coetzee’s rendition of colonial intersubjectivity unique is that besides the ambiguous evocation of Hegel, Coetzee’s novels also evoke Levinasian ethics, which plays a contrapuntal or supplementary role, as if the Hegelian scenario inevitably entailed Levinasian ethics. I argue that in his novels the colonial encounter is always enacted between the Hegelian and Levinasian scenarios. My hypothesis is that the exploration of this aspect of Coetzee’s fiction is possible only through a close reading of the rhetorical structures of the novels, concentrating on the rhetorics of the texts, their web of motifs, their intra- and intertextuality, including their web of mythological references. In my exploration of how Coetzee’s novels stage the colonial encounter, I attend to the presence and significance of two metaphors in Coetzee’s early fiction: the trope of carrying another on one’s back—which is present through repeated references to the story of Sinbad and the Old Man of the Sea in Coetzee’s oeuvre—and its inversion or “inside-out,” the trope of embracing, two motifs that are multivalent in their implications. The act of carrying another on one’s back is partly the visual representation of the master-slave relationship, also evoking the iconic colonial scene of the “white man’s burden,” but, at the same time, it is also an inverted, inside-out embrace or a “backward embrace,” like the embrace between Susan and Friday in Foe, or the one between Magda and Hendrik in In the Heart of the Country. The “content” and motivation of both acts is a striving towards the other, while their stake in the novels is no less than the responsibility toward the other human being. I read these tropes of intersubjectivity by unravelling some threads of the largely hidden mythological web of references in the novels: the tropes are situated in a never conspicuous or fully coherent but ubiquitous network of references to certain mythical narratives. The chapters on Dusklands and Foe focus on the myth of Herakles and the legend of Sinbad. In Barbarians, the tropes are read in the context provided by seeing the novel as a colonial version of the Oedipus myth, while the comparative analysis of Michael K and Beckett’s Molloy follows the relevant traces of the Sisyphus myth and the legend of St. Roch. My interest in Coetzee’s treatment of myth is limited to the role these fragments of myths play in his scenarios of intersubjectivity, to the ways they can be understood and read as “parables” of the colonial scenario or “illustrations” of the colonizer-colonized relationship. The closing chapter of my dissertation addresses this mythopoetic dimension of Coetzee’s early fiction. Keywords: J. M. Coetzee, intersubjectivity, colonial encounter, Dusklands, Foe, Waiting for the Barbarians, Life and Times of Michael, Hegel, master-slave, Levinas, the other, Sinbad, Herakles, Oedipus, carrying on the back, embrace, myth, myth criticism, Beckett, Molloy;