A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo sinensis) hatása a Hortobágyi Halgazdaság területén működtetett halastavak fenntartásában

Dátum
2010-11-10T10:25:11Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Hagyományosan a gazdálkodó és a természetvédő konfliktusát a halastavak élővilága okozta gazdasági kár, illetve annak kompenzációja jelenti. Ugyanakkor a dolgozatomban a legfontosabb kérdés úgy fogalmazható meg, hogy hogyan tartható fenn az eredményes haltermelés és az ennek eredményeként létrejövő természetvédelmi értékhalmaz. Dolgozatomban olyan objektív tényeket és adatokat mutattam be, mely segítségével alátámasztható a nagy kárókatona negatív gazdasági hatása a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. által működtetett halastavain. Nemcsak gazdasági, de természetvédelmi szempontból is káros a nagy kárókatona. Az Öregtavak területén két, európai szinten is kimagasló vegyes gémtelep volt kialakulva, mely a nagy kárókatona fészkelése következtében megszűnt. Terepi bejárások során táplálékstratégiáját illetve etológiáját figyeltem meg a nagy kárókatonának. Ezt követően pedig az engedéllyel gyéríthető fajok egyedeiből kaptam néhány példányt, melyeken gyomortartalom vizsgálatot végeztem. A gyomortartalom analízis során halfajok szerinti eloszlását figyeltem meg a gyomorban. Arra törekedtem, hogy egy ökológiai jellegű problémát tanulmányozzak, illetve a halastavak nélkülözhetetlen természetvédelmi jelentőségét is kiemeljem.

Leírás
Kulcsszavak
természetvédelem, halgazdálkodás, kárókatona, gyomortartalom, kártétel
Forrás