Az elmúlt két évtized során egyre inkább előtérbe került a fogyatékkal élők társadalmi csoportjának teljes integrációja, amelyben kitüntetett szerepe van a munkaerő-piaci beilleszkedésnek. A sikeres integráció érdekében számos elvi szempont és gyakorlati elképzelés megfogalmazódott már, a kutatási tapasztalatok azonban azt igazolják, hogy a sérült emberek társadalmi integrációja közel sem teljes. Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy vajon hol tart ma, 2011-ben a fogyatékkal élők egy csoportjának, a mozgássérültek társadalmi integrációja. Vizsgálatom elméleti keretét Goffman stigma-elmélete adja, mely szerint a társadalom folyamatosan biztosít olyan eljárási formákat, amelyek segítségével tagjait kategorizálja. Ezekhez a kategóriákhoz tulajdonságok, jellemvonások, viselkedési minták tartoznak. Az elmélet másik lényeges eleme az, hogy a társadalom által kijelölt kategóriákkal és az azokhoz tartozó tulajdonságokkal maga az egyén is azonosul, így a fogyatékkal élők a „fogyatékos-szereppel”. Az integráció célja azonban az, hogy a sérültek kilépjenek ebből a szerepből. Kutatásomban interjúk segítségével próbáltam feltárni, hogy az élet különböző területein hogyan és milyen mértékben felelnek meg a mozgássérültek a társadalom „elvárásainak”. Eredményeim szerint a társadalmi és munkaerő-piaci integráció sikerességét és teljességét elsősorban nem a korlátozottság mértéke befolyásolja, hanem az egyén társadalmi környezete, értékei, aktivitása és munkához való viszonya.