Disszertációnk a szakirodalom korábbi megállapításainak figyelembevételével arra a következtetésre jut, hogy az örökkévalóság mint reprezentatív barokk téma nem kapott jelentőségének megfelelő érdeklődést a hazai kutatás részéről. A 17. századi literatúrával foglalkozó szakirodalom az örökkévalóságot mint témát, illetve a téma megmunkálásának módját, nehézségeit még nem tárgyalta részletesen, jóllehet a négy végső dolog, valamint a boldog és keserves örökkévalóság tételét feldolgozó írásművek és ezek szerzői sem kerülték el a kutatás figyelmét. Az e tekintetben speciális szövegvizsgálatot indokolja, hogy az áttekintett korszak nagy horderejű problémájával állunk szemben, amit sem megfogalmazni, sem más technikákkal megjeleníteni nem volt egyszerű a korabeli literátusság képviselőinek, az örökkévalóságban foglalt mondanivaló hirdetése ugyanakkor mintegy kötelező volt számukra. Indokolja továbbá, hogy a vizsgálat tárgyát képező nyomtatványok az elmélkedés sajátos műfajában keletkeztek, így az önszemlélet, önreprezentáció, önreflexió terepei is egyben. A meditációs irodalom összetett strukturáltsága már létmódjában természetesnek veszi, sőt, kívánatosnak ítéli az intertextualitás és interdiszciplinaritás korszakra jellemző eredményeit: az olvasás és továbbgondolás, kiegészítés és applikálás műveletei a médiaváltásokkal kísért szöveghasználat alapvető célját szolgálják, amennyiben tudatosítják, kijelölik az üdvözüléshez vezető út mérföldköveit, majd ráterelik az olvasó szellemi (mentális és lelki) lépteit a kijelölt útra. A kérdésfeltevés a végtelen meghódítására irányuló emberi törekvés századokon át hagyományozódott episztemológiai igényéből táplálkozva is eltérő formákban kanonizálódott. A teljesíthetetlen feladat antropológiai súlyánál fogva olyan invenciózus nyelvi, logikai, esztétikai repertoárt keletkeztet a beszélő részéről, amely kellőképpen széles eszköztárból válogatva és komplex retorikai élményt nyújtva a befogadás hatásmechanizmusát - a tartalom egzisztenciális tétjéhez mérten - irányítani hivatott. Az örökkévalóság kifejezésére szolgáló nyelvi lelemény apparátusa feltételezésünk szerint képes átjárhatóvá tenni a korban érzékenyen őrzött felekezeti határokat. A vizsgált szövegek - Mihálykó János, Madarász Márton, Szentgyörgyi Gergely, Malomfalvay Gergely elmélkedéseinek - olvasásakor szerzett tapasztalataink ezt a feltételezést több ponton igazolni látszanak. Úgy tűnik, a szöveg rendkívüli üzenete és a helyes(nek vélt) interpretáció beláthatatlan következménye, tehát a szándékolt hatás képes elhomályosítani, olykor felülírni, vagy legalábbis rendhagyóvá tenni a szövegalkotás konfesszionális szempontjait, hogy a szöveg használati kitevői mind inkább érvényesüljenek. A disszertáció egyik célja, hogy a szövegek antropológiai horizontját szem előtt tartva bemutassa a kifejezhetetlen ábrázolásának terhét hordozó katolikus és evangélikus szövegalkotás elvi, módszertani, grammatikai eltéréseit és azonosságait. A dolgozat megkeresi azokat a szálakat, amelyek a transzcendens téma kifejezését mindkét eljárástípusban - a megismerés korlátait elfogadva - a hétköznapi jelenségekre vezetik vissza, ugyanakkor rámutat a földi képek értelmezési tartományának, tropológiájának, valamint a bűn, bűnösség, gyarlóság fogalmának felekezetenkénti eltéréseire. Bemutatja, hogy míg a katolikus lelki olvasmányokban többnyire a pokol földi nyomorúságok, fájdalmak által érzékeltetett fenyegetése szólítja meg a befogadót, addig az evangélikus szerzők műveiben a közönséges jelenségek az időn, halálon túlmutató eseményekre, következményekre kell, hogy utaljanak minduntalan a hívő tudatába idézve a kettős örökkévalóság vigaszát. A katolikus szemlélet a pokol gyötrelmeinek mérhetetlenségével igyekszik elrettenteni az olvasót az igaztalan életviteltől, az evangélikus felfogás pedig a földi és a túlvilági lét minőségi különbségét véli leírhatatlannak. A disszertáció szándéka szerint hozzájárul a 17. századi magyar nyelvű meditációs irodalom funkcionális összefüggéseinek, ismeretelméleti, valamint önszemléleti és közösségértelmezési vonatkozásainak feltérképezéséhez.

The conclusion of our dissertation – considering the (historical) observations of the scientific literature – is, that the „eternity” as a typical baroque theme did not get the rightful attention from the domestic scientific researches. The disquisition on the 17th century literature did not have a detailed discussion about the theme of eternity, or the method of the process of working on it, or it’s difficulties. Although the writings about the Four Last Things, and the proposition of the happy and painful eternity, and it’s authors were part of the research. It is important to study these writings in a specific way, as it was a monumental issue of the discussed historical time. It was not easy to talk about it, or to show it with other techniques for the representatives of literature at that time. But - at the same time - to announce the message of eternity was almost of obligatory for them, as far, as they let the reader know the way to find salvation. It gives another reason for these studies that the researched documents were written in a specific way of thinking, so these are ideal fields of self-viewing, self-presentation and self-reflexion. The complex structure of the meditation literature takes the – for the age typical – results of the intertextuality and interdisciplinarity in it’s mode as natural, even says, that they are necessary. The reading and the thinking it over, the operations of addendum and application serve the basic purpose of the wording followed by changing media. The mission impossible having it’s anthropological importance induced such an intensive linguistically, logical and aesthetical repertoire by the speaker, which was meant to rule the mechanism of understanding, using it’s wide range of instruments, and giving a complex rhetorical pleasure – based on the existential meaning of the content. The linguistically ingenuity used for the demonstration of eternity is probably able to break through the borders between the different religious demonstrations, which were sensitively saved those times. Reading the analyzed texts – meditation books of János Mihálykó, Márton Madarász, Gergely Szentgyörgyi, Gergely Malomfalvay – seems to confirm this conception at many points. It seems to be clear, that the unforeseeable consequence of the unusual message of the text and the proper(ly meant) interpretation – the intended result is able to eclipse, sometimes to overwrite, or at least to make the confessional views of the text-creation irregular, so that the exponents of text-using and exertion will be more effective. One aim of the dissertation is to show the differences and similarities of the catholical and evangelical text-creation on theoretical, methodical and grammatical fields – keeping one eye on the anthropological horizon of the text itself, which is trying to describe the inexpressible. The study finds all the fibers, (which are) leading the presentation of the transcendental theme in both denominations back to common symptoms – accepting the boundaries of understanding – because the meditation book is meant to be used. The analysis try to show the differences between the two denominations in the interpretation of earthly pictures and it’s tropology’s and in the questions about sin and guilt, and frailty. The catholic view is trying to deter the reader from living a false lifestyle with the unlimited misery of hell, and the evangelistic method thinks, that the quality-difference between the earthly and other-worldly existence is indescribable. The intention of the dissertation is to contribute to the exploration of the 17th century’s Hungarian meditation literature regarding it’s epistemological procedures and functional relations.