Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

Bölcsészettudományi Doktori Tanács

Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Debreczeni Attila)

D47

tudományterület:
bölcsészettudományok

tudományág:
irodalom- és kultúratudományok

Doktori programok:

  • Magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi program
    (programvezető: Dr. Szirák Péter)
  • Angol és észak-amerikai irodalom- és kultúratudományi program
    (programvezető: Dr. Rácz István)

Böngészés

legfrissebb feltöltések

Megjelenítve 1 - 5 (Összesen 150)
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    A peremlét zátonyán
    Csordás, László; Baranyai, Norbert; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
    Absztrakt A peremlét zátonyán – Az idegenség dinamikája Szilágyi István regényeiben című doktori értekezésemben a huszadik század és kortárs magyar irodalom jelentős alkotójának regényírói életművét tekintem át, egy, a szakirodalomban eddig kevéssé vizsgált szempontot, az idegenség dinamikáját középpontba állítva. A disszertáció Szilágyi István regényírói életművére koncentrál elsősorban. Az elemzések azt kívánják bizonyítani, hogy a regényekben szemléletformáló, szerkezeti kérdéseket is felvető, visszatérően fontos szerepe van az idegenség dinamikájának. Ennek alátámasztására külön-külön fejezetben, kronologikus sorrendet követve elemzem az öt eddig megjelent regényt (Üllő, dobszó, harang; Kő hull apadó kútba; Agancsbozót; Hollóidő; Messze túl a láthatáron). A kritikailag meglehetősen alulértékelt, már-már elfeledettnek nevezhető első regény, az Üllő, dobszó, harang kapcsán amellett érvelek, hogy az elbeszélés kísérleti jellege, a többféle elbeszélői szint, az időkezelés és az alakok egymáshoz való viszonya miatt – bár kétségtelenül mutat rokonságot a Kő hull apadó kútba című regénnyel – nem első vázlatként (ahogyan például Mester Béla teszi), hanem önálló alkotásként olvasható, értékelhető a regény. Erre pedig az idegenség-tapasztalatok feltárása csak ráerősít. Az irodalmi alakok egymáshoz való viszonyának feltérképezése (például Gencsi Anna és Vura Feri, Béla pap, Őnyey Gábor, Tárnok Teri között kirajzolódó viszonyrendszer) arra enged következtetni, hogy a Gidrányba költöző tanítónő az itt töltött nem túl hosszú idő alatt nemhogy nem vált ittenivé, de végig konokul megőrizte idegenségét. A jövevény, a katonaszökevény megjelenése kapcsán azzal érvelhetünk, hogy két egymás és környezete számára egyaránt idegen ember közeledése figyelhető meg: mindkét kiemelt szereplő, Gencsi Anna és Karatna István is menekül saját múltja elől, menedéket – még ha a férfi Anna számára potenciális veszélyforrást jelent is – egymás közelében találnak. A regényszituáció tehát a következő: az idegen nő fogadja be az idegen férfit átmenetinek tekinthető otthonába a háború vége felé. Szilágyi legismertebb regényében, a Kő hull apadó kútba címűben Jajdon a rend és az értékek konzerválójaként jelenik meg. Így ez a helyszín az idő körkörösségének, szakadatlan körfogásának képzetét közvetíti az olvasó felé. A múlt állandó jelleggel jelen van a mostban, ahogy a jelen idő sem szabadulhat ki a múlt árnyékából, a múltban megtörtént események fogságából. Aki ennek ellenére megkísérli a kitörést, azt a szigorú rend ellehetetleníti vagy nevetségessé teszi. Ez a világ a regény elbeszélt jelenében már megérett a pusztulásra, Szendy Ilka tekintélyesnek tartott családi öröksége lassan darabokra is hullik. Értelmezésemben azt hangsúlyozom, hogy Szilágyi István az időt térbeliesíti, a teret pedig időben megtörténő folyamattá alakítja át egyszerre. Ez a kiasztikus szerkezetű tropologikus mozgás az, ami az idegenség-tapasztalatokat is felismerhetővé teszi. A folytonos bizonytalanságban-lét gondolatkísérleteként értelmezem az Agancsbozót egyszerre abszurdnak és nagyon is reálisnak ható világát. A kiemelt szereplő, a „potenciális vándor”, Deres egy olyan idegen, különös helyen, sziklahámorban találja magát – múltja, hétköznapi élete elől menekülve –, melyben lehetősége nyílik a mesterség és művészet összekapcsolására, ezzel együtt pedig eddigi identitásának leépítésére és újbóli összerakására. A munka nem a hasznosság elvét követi: eredménye rendszerint olyan tökéletességre törekvő kard-másolat, amely raktárban végzi. Eredeti rendeltetésüknek megfelelően soha nem használják az elkészült eszközöket. Viszont felbukkan a regényben a kamera-motívum, a filmes utalások és értelmezések által feltárul a keretfikció, mely arra utal: valaki távolról megfigyeli a barlanghámorban dolgozó férfiakat. A regény megköltött világa a valóság és illúzió közötti térben terül el: a valóságot egyrészt illuzórikussá igyekszik tenni, másrészt pedig az illúziót valószerűvé. A barbárnak nevezett törökök színrelépésével, illetve ezzel szorosan összekapcsolva, saját és idegen dinamikájával foglalkozik a Hollóidőt középpontba állító értelmezés. Regény és történelem, fikció és tény egymáshoz való viszonyának körvonalazása után a Lovat és papot egy krónikáért című első rész kapcsán az elbeszélés rétegzettségével, a regényben felbukkanó, identitásformáló, önfeltárást erősítő írásfolyamattal, az időközben alkotóvá váló, „megbízhatatlan” főszereplőnek, a deáknak a szereplehetőségeivel, múltjával és a múltból felidézett történetek, históriás mesék „hihetőségével” foglalkozom. A Revekről menekülni kényszerülő ifjak, „a történelem árvái” a második részben (Csontkorsók) saját idegenségükkel szembesülnek – ez a tapasztalat pedig nézőpontváltáshoz és elbeszélői pozícióhoz kötött. A fiakat Bajnaköves várában állandó provokáció éri. A történelmi léttapasztalat pedig átvezet az új regény, a Messze túl a láthatáron világába. Tompay Wajtha Mátyás II. Rákóczi Ferenc bizalmasaként, szekretáriusaként éli meg a szabadságharc, a kuruc „zajdulás” bukását. Rákóczi felkérésére elkezdi írni emlékiratait, de sorsát egy tragédia árnyékolja be: feleségét elcsalták, az úton baleset érte, leszakadt a szán alatt a jég. Felesége elcsalásának és halálának titka egészen a regény végéig fogságban tartja. A tragédia után Tompay „tovaidegenül” környezetétől, otthonától az első részben. A regény második része jó harminc évvel később veszi fel a történet fonalát, amikor is Tompay már Tipród vármegye főbírájaként ítél az elé kerülő ügyekben. Életét titok és idegenség veszi körül, a párbeszédekben pedig feltárulnak a korát is megelőző „elmekonstrukciók”.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    The United States of America through the Eyes of Hungarian State Security, 1956-1989
    Balogh, Máté Gergely; Glant, Tibor; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Angol-Amerikai Intézet
    Az Amerikai Egyesült Államok a magyar állambiztonság szemén keresztül, 1956-1989 Balogh Máté Gergely Ez a disszertáció az Amerikai Egyesült Államokról alkotott képet vizsgálja meg azon operatív tankönyvekben, amelyek alapján Magyar Népköztársaság állambiztonsági hírszerzőtisztjeit készítették fel az Egyesült Államokban végzett munkára az 1960-as évek második felétől az 1980-as évek végéig terjedő időszakban. A disszertáció legfontosabb elsődleges forrása négy hosszabb és két rövidebb tankönyv, amelyek ma Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találhatóak meg. A könyvek felét szovjet szerzők írták, másik felét pedig magyar hírszerzőtisztek. A kommunista Magyarország hírszerzésének történeti rövid áttekintése, a hírszerzőtisztek felkészítéséről tudottak ismertetése, valamint maguknak a tankönyveknek a bemutatása után a disszertáció az operatív kézikönyvek témák szerinti elemzésével folytatódik. A tankönyvek négy olyan fő témakört taglalnak, ami sokat árul el arról, hogyan látta a magyar állambiztonság az Egyesült Államokat. Ezek az amerikai történelem és az amerikai politikai rendszer, a korabeli amerikai politika, az amerikai gazdaság, és az amerikai társadalom és nemzeti karakter. Annak érdekében hogy felmérjük valódi jelentőségüket, ezt követi a felkészítő anyagok és a magyar hírszerzők által írt jelentések tartalmának összehasonlítása. Az elemzés eredménye azt mutatja, hogy ezek az anyagok nem tartalmazzák az amerikai társadalom, politikai élet, vagy gazdaság részletes bemutatását, mert a hírszerzőtiszteknek nem volt szükségük ilyesfajta információra munkájuk elvégzéséhez. A cél az volt, hogy olyan vázlatos háttérismereteket adjanak az Egyesült Államokról, ami lehetővé teszi hogy a hírszerzők gyorsan beilleszkedjenek új állomáshelyükre, és szükséges esetben be tudjanak olvadni. A tankönyvek másik célja az ideológiai nevelés volt. Bár a későbbi, magyar könyvek hangvétele kevésbé ellenséges és rosszindulatú, az ideológiai üzenet apróbb változtatásokat leszámítva ugyanaz. Kulcsszavak: magyar-amerikai kapcsolatok, az USA külpolitikája, állambiztonság, hírszerzés, kémkedés
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    A nőkép és a nőszerzővé válás alakzatai a felvilágosodás korának magyar irodalmában
    Balog, Edit Otilia; Bódi, Katalin; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
    Disszertációmban a XVIII–XIX. század fordulójára jellemző nőképpel, a magyar nyelven publikáló nőírók alkotótevékenységével, szövegeik elemzésével, azok kulturális beágyazottságával foglalkozom. Témaválasztásomat leginkább az indokolta, hogy az egyre gyarapodó nőtörténeti kutatások ellenére sem vizsgálták átfogó jelleggel a választott korszak hazai nőszerzőit. A nőképhez alapvetően a kor irodalmi szövegein keresztül közelítek, ugyanakkor nem hagyom figyelmen kívül azt a történelmi, eszmetörténeti, társadalmi, kulturális közeget sem, melyben ezek a művek íródtak. A női szereplehetőségeket a nők által és a nőkről írott szövegekben interpretálom. Módszerem a kontextualizáló szövegolvasás. Az értekezés kiindulópontja (II. fejezet) az Uránia folyóirat nőképe, nemcsak a célzott női olvasóközönség, hanem a lapban megjelenő sokféle női karakter és a szerteágazó problémafelvetések miatt is. A Fanni hagyományai emberképét a virtus fogalmának felhasználásával helyezem új kontextusba, megerősítve, hogy a főhős Fanni alakját lehet ellenpéldának tekinteni. A dolgozat további elemző fejezeteinek tárgya – az irodalom színterén férfikísérettel megjelenő, legitimálásra szoruló – négy korabeli nőszerző: Dukai Takách Judit (1795–1836), Fábián Julianna (1765–1810), Molnár Borbála (1760–1825) és Újfalvy Krisztina (1761–1818) munkásságára fókuszál. A választott alkotók már folytatói a női irodalmi hagyománynak, ugyanakkor köznemesi mivoltuk, néhányuk pénzkereső foglalkozása, intézményesített képzésük elmaradása, műveltségbeli hiányosságaik elválasztják őket a korábban tevékenykedő művelt főnemesi női alkotóktól. Molnár Borbála szövegeit a harmadik és a negyedik fejezetben tárgyalom. A recepciótörténet bemutatása után önéletírásával, a Molnár Borbála Életének Tüköre (1794) című művel kapcsolatban egyrészt arra koncentrálok, hogyan viszonyul az önéletrajzi ihletettségű szöveg a Molnárról írt életrajzokhoz, másrészt pedig arra, hogyan konstruálja meg költőnői identitását a szerző, amelynek része egy sajátos mitológiai világ, illetve megjelenik benne a laicizálódás folyamata. Emellett a Mesés Történetek (1794) feleségmotívumát, társadalmi nemi szerepeit értelmezem. A negyedik fejezet az úgynevezett mesterkedők episztolaköltészetével foglalkozik. A központi alak itt is Molnár Borbála, négy olyan kötetet interpretálok, amelyben verses levélváltásai helyet kaptak. Az episztolákat a kapcsolatfelvétel sorrendjében tekintem át, így írok Édes Gergellyel (1763–1847), Csizi Istvánnal (1728–1805), Gvadányi Józseffel (1725–1801) és Újfalvy Krisztinával közös levelezéséről, kiemelt figyelmet fordítva többek között a közösségteremtés, az erkölcsnemesítés, a társadalmi (ön)reprezentáció felé. Az ötödik fejezet nőírója Fábián Julianna, akinek Gvadányi Józseffel közös episztolakötetét (Verses levelezés, a’ mellyet folytatott gróf Gvadányi József Magyar Lovas Generális Nemes Fábián Juliannával…, 1798) elemzem. Ennek során egyrészt vizsgálom, hogyan megy végbe a „költőnőteremtés”, azaz hogyan legitimálja a nőírót Gvadányi. Másrészt szólok Fábián mestermunkájáról, az 1763-as komáromi földrengés megverseléséről, ennek eszmetörténeti kontextusáról. A hatodik egység az Újfalvy Krisztina nevével fennmaradt érzékenyjáték-fordítás, A máriavári hajadon (1799) nőképét és interpretációs lehetőségeit tartalmazza. Katinkáról, a főhősről a kitartó erkölcsösségének eredményeképpen megvalósuló diadala szempontjából írok. Az utolsó elemző fejezet (VII.) Dukai Takách Judit folyóiratokban megjelent verseivel foglalkozva mutatja be, hogy őt számos tényező (származás, neveltetés, irodalmi kapcsolatok) elválasztja a dolgozatban tárgyalt többi alkotótól. Személye arra példa, hogy a XIX. század első évtizedeiben, szerencsés összjáték következtében, neki már lehetősége volt az irodalmi nyilvánosságban, férfiszerzők között megjelennie és a korszak elit irodalmi műfajaiban alkotnia. (Ugyanakkor Dukai Takáchnak is vannak episztolái, melyek azonban nyomtatásban nem jelentek meg.) Munkám során kitüntetetten foglalkoztatott a nőírók műfajválasztása. Az elemzett szövegeket műfaji szempontból heterogenitás jellemzi, a közöttük lévő a kapcsolatot egyrészt a bennük jelenlévő női szereplehetőségek, másrészt pedig a szerzők női mivolta teremti meg. A fejezetek egységes elemzési szempontrendszerét a virtus diskurzusának megfigyelése is erősíti, ugyanis a reprezentált erényekre az Uránia, az episztolák, az érzékenyjáték, valamint a versek értelmezésében is kitérek. Összességében a disszertáció célja az, hogy hozzájáruljon a XVIII–XIX. század fordulójának irodalmáról létező kép árnyalásához, a női alkotókat illető tudásanyag bővítéséhez.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    Mothers in the Wake of Slavery
    Lénárt-Muszka, Zsuzsanna; Bülgözdi, Imola; Muszka, Zsuzsanna; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Angol-Amerikai Intézet
    Lénárt-Muszka Zsuzsanna Mothers in the Wake of Slavery: The Im/possibility of Motherhood in Post-1980 African American Women’s Prose (Anyák a rabszolgaság után: Az anyaság lehetősége és lehetetlensége afroamerikai írónők 1980 utáni prózájában) Összefoglaló magyarul Az értekezés célja egy eddig kevéssé feltérképezett kortárs amerikai irodalmi terület kutatása: az anyaság reprezentációit vizsgálom afroamerikai írónők 1980 utáni prózai műveiben elsődlegesen a fekete feminizmus és az Afropesszimizmus keretén belül (a traumaelmélet, interszekcionalitás, és anyaságkutatások kiegészítő elméleti kereteit is felhasználva), azt elemezve, hogy a rabszolgaság hosszan tartó következményei milyen hatással vannak a korai anyai testi élményekre. Érvelésem szerint az elemzett, 1980 és 2011 között megjelent, általam anyaszövegeknek (mothertext) nevezett regények és novellák—Alice Walker: „The Abortion” (1982), Sherley Anne Williams: Dessa Rose (1986), Sapphire: Push (1996), Kalisha Buckhanon: Conception (2008), Danielle Evans: „Harvest” (2010), és Jesmyn Ward: Salvage the Bones (2011)—az anyaság lehetőségének és lehetetlenségének kettősségére világítanak rá és azt vizsgálják, hogy a hátrányos helyzetű, gyakran fiatal, fekete, biológiai anyák hogyan élik meg az anyává válás és a korai anyaság testi aspektusait. A fejezetek elsősorban Frank Wilderson, Saidiyah Hartman, és Christina Sharpe elméleteire támoaszkodva bemutatják, a választott művekben miként jelenik meg az anyai lehetőség (possibility, pl. az anyává válás lehetősége, a gyermekkel való boldog kapcsolat, az anyaság pozitív hozadékai) és a lehetetlenség (impossibility, tkp. az anya gyásza, kudarca, megaláztatása, a gyermek elvesztése, az anya lehetőségeit behatároló rasszista környezet által létrejövő erőszak). A lehetőség és lehetetlenség kettőssége jellemzi a korpuszt: a possibility és az impossibility tehát im/possibilityvé módosul. A Dessa Rose címszereplője újraegyesíti a családját, mégis kénytelen szembenézni az anyaság lehetetlenségével is: bár az anyaság a gyógyulás lehetőségét is magával hozza, azt Dessa csak krónikus, egyéni, generációkon átívelő, és közös(ségi) traumák közepette tudja csak megélni. Mindezzel tisztában is van: a késztetést, hogy újra és újra elmondja a saját verzióját, a fekete életek törékenységét övező félelem vezérli, így maga a történetmesélés is a fájdalom és a túlélés kettőssége által befolyásolt wake folyamat. A Push főszereplője, Precious, normán kívüli testének, viselkedésének, és betegségének köszönhetően freakként (tkp. torz, társadalomból kivetett szörnyszülöttként) tételeződik, majd végigmegy az ellentétes folyamaton (unfreakment), mindeközben arra törekedve, hogy a lehető legjobb anyává váljon, azonban ő sem tudja megkerülni az anyai lehetetlenséget: betegségébe még fiatalon belehal, majd a fia többféle erőszak áldozatává és később elkövetőjévé válik. A Push tehát rávilágít a fekete anyaságban rejlő im/possibilityre: Precious rendkívüli erőfeszítései csak rövidtávon bizonyulnak gyümölcsözőnek, és a hamar elillanó katarzis nem képes meg nem történtté tenni a rendszerszintű, mélyen gyökerező, rasszista kontextus által okozott károkat. Imani és Angel, a „The Abortion,” valamint a „Harvest” főszereplője, más-más döntést hoz: egyiküknek az abortusz hoz némi megnyugvást, másikuknak viszont a gyermekvállalás ad reményt. Egyik szereplő sem haladja meg az anyai lehetetlenséget, ám az anyaság valamelyest hozzájárul a főszereplők wake workjéhez azáltal, hogy áttételesen a rasszizmussal szembeni ellenállás formáit képezik. A Conception a meg nem született gyermek—egy magzat—(utó)életeinek középpontba helyezésen keresztül reflektál a rabszolgaság utóéletére. A magzat többszörös, újbóli megfoganása a rabszolgaság idejétől a 20. század végéig reményre ad okot, azonban, mivel minden leendő anya tragikus körülmények között hal meg, a regény a lehetetlenséget is előtérbe helyezi, így mutatva rá az im/possibilityre. A mű szerkezete és az általa illusztrált nonlineáris temporalitás, számos szimbólummal karöltve, azt mutatja, hogy az anya-gyermek normatív egysége egyedi módon értelmeződik újra ebben az anyaszövegben. A Salvage the Bones c. regény a fekete nem/lét és anyaság im/possibilityjét mozgatva ábrázolja a fekete anyák önértékelését befolyásoló rendszerszintű tényezőket, amelyek a főszereplő Esch anyai identitására is hatással vannak. A mélyszegénységben élő Batiste család a Katrina hurrikánra készülve szembesül az időjárás többrétegű jelentésével: a weather (időjárás) szó ugyanis Sharpe használatában a mindent átható társadalmi klímát jelenti, igeként használva pedig Arline Geronimus szerint a fekete női test lassú, fokozatos „mállását”, leépülését is jelzi. A hurrikán közeledtével Esch kénytelen feldolgozni egyrészt édesanyja elvesztését, másrészt saját terhességének tényét. Azonban elszántsága és anyai pozíciójának elfogadása nem ad okot felhőtlen optimizmusra: Katrina utóélete, a rabszolgaság utóéletével együtt, továbbra is hatással lesz mind Esch, mind születendő gyermeke kilátásaira. Mindegyik szöveg a fekete anyaság im/possibilityjét állítja középpontba, amely a fekete nem/lét állapotában gyökerezik: amennyiben a (jelen idejű) rabszolgaság alkotóeleme a felmenőktől és leszármazottaktól való elidegenítés és az ontológiából való kivetettség, a fekete nő már anyává válása előtt egy traumatizáló, szabadságát és boldogságát, sőt, túlélését, életben maradását akadályozó, ellehetetlenítő környezetben nem/létezik. Az értekezés újdonságát az anyai lehetőség és lehetetlenség kettősének feltárása adja: megállapítom, hogy bár mindegyik anyaszöveg feltár egy olyan olvasatot, amely reményt és optimizmust sugall, a választott művek a lehetetlenség valóságára is reflektálnak: a szövegek hiátusait, ki nem mondottságait, és implikált jelentéseit vizsgálva felsejlik, hogy az a megelégedettség vagy akár eufória, amivel a cselekmény néhány esetben záródik, átmeneti, és csak részlegesen képes ellensúlyozni a fekete anyaság traumáit, akadályait, fájdalmát, azaz tkp. annak lehetetlenségét. A rabszolgaság utóéletének még mindig kikerülhetetlen szerepe van abban, hogyan tételeződik a fekete női, anyai test az amerikai kultúrában; ennek megfelelően maga a vizsgált anyaszöveg-korpusz is a lehetőség és lehetetlenség metszéspontjában létezik.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    A klasszikus századforduló népszerű prózairodalma
    Béres, Norbert; Debreczeni, Attila; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
    Béres Norbert - A klasszikus századforduló népszerű prózairodalma - Absztrakt Doktori értekezésem a klasszikus századforduló románkorpuszának leírására tesz kísérletet, a maga műfaji, narrato-poétikai mintázataival, eszmetörténeti vonatkozásaival, olvasástörténeti, társadalomtörténeti kontextusaival, a műfaj korai alakulástörténetéhez a népszerűség jelensége felől közelítve, amelyet egy pragmatikus átrendeződési folyamat szerint gondol el. Célkitűzéséhez a dolgozat egy komplex szempontrendszer, az irodalomszociológia, a történeti-poétika és a műfajtörténet keresztmetszetében elgondolt szemléleti távlat szerint közelít. Szerkezete az ideologikus-funkcionális-pragmatikus vezérfogalmak szerint rendeződik, akképpen, hogy az egyes szövegműveket az eszmei érdekeltségű, társadalmi világképet, nézetrendszert közvetítő ideologikus; az oktató-nevelő, pedagógiai rendeltetésű funkcionális; vagy a kiadást üzleti organizációként elgondoló, az eladhatóságot, az olvasóközönség közvetlen megszólítását célzó, a népszerű művek kiadásában anyagi hasznot remélő pragmatikus elv hívta életre. Hogy a románok népszerűségének mediális kontextusa, kiadási feltételrendszere is bemérhető legyen, elengedhetetlen képet alkotnunk a kortárs kiadói-kereskedelmi logika stratégiáiról, operacionalizálási kísérleteiről, a propagálási, népszerűsítési gyakorlatairól. Tekintve, hogy a korszakban eltérő karakterő, a népszerűséget célzó, egyszersmind a szövegművek létrehozását, variálódását, poétikai módosulásait, valamint az eszmei-ideológiai mintázatok integrálását egyaránt katalizáló stratégiák léptek működésbe, a regények narrato-poétikai szempontú elemzése inspiratív felismerésekhez vezet(het) az értekezés gondolatmenetére nézve. Artikulálható egy-egy konkrét szövegtípus alakulástörténete a korabeli magyar nyelvű prózairodalom közegében; feltárható, miként funkcionál narratívaszervező-elvként az erkölcsnemesítést, az identitásképződést, a hazafiúi nevelést mintázó ideologikum, hogyan közvetítik a diszkurzív elbeszélői szólamok, reflektív szereplői hangok az olvasóközönség kultiválását és mulatságát (utile et dulce) egyaránt szolgáló mondanivalót; belátható, miképpen influálta a poétikai szerkezet módosítását egyes románok esetében a társadalmi-kulturális kontextus. Előfeltevésem szerint az átrendeződés alakulástörténetként való értelmezésével elkerülhető a teleologikus célelvűség, hiszen a műfajtörténeti eseményeket, az irodalom mutábilitását nem fejlődésként szemléli, az alapvető jelentőségű folytonosságok mellett az „időszerűtlen”, anakronisztikus minőségű jelenségeket is figyelembe veszi. Az első nagyfejezet fő konzekvenciái szerint a korszak szerzői, fordítói a XVIII. századi szépprózai munkák tekintélyes részét általában valamiféle ideologikus (az erkölcsiséget, a didaxist, az identitást, a formálódó nemzeteszmét tárgyazó) célképzet szerint gondolták el (azonosulási lehetőségeket kínálva), a vonatkozó direktíva szerint lát(tat)va egy-egy szöveg értékét. A példák láthatóvá teszik, hogy a XVIII. utolsó harmadában (egy tematika vagy egy szövegtípus első magyarországi reprezentánsaként) még egy-egy kiemelkedő alkotás, egy-egy konkrét szöveg éri el az ismertség kimagasló fokát. Sikerük, évtizedeken át tartó népszerűségük rávilágít, hogy a román a század utolsó évtizedeitől, az olvasók fokozatos bevonásával figyelemre méltó potenciált jelent az olvasóközönség növelésében és nem utolsó sorban a magyarországi könyvkiadás és könyvkereskedelem felvirágoztatásában. Tudható, hogy a siker eltérő korszakok, kultúrák, nemzetek, társadalmi rétegek, egyének számára mást és mást jelenthet, anyagi hasznot, társadalmi elismerést, belső megelégedést egyaránt, voltaképp számos vonatkozásban megmutatkozhat – jelen munkák az utile et dulce elvének következetes megvalósításával a siker ideologikus mintázatát szemléltetik. A második nagyfejezet a funkcionalitás vezérfogalmát követve a didaktikai céltételezésű, az oktatásban való alkalmazásra, az ismeretközvetítésre, a komplex tudásátadásra törekvő románok vizsgálatát tűzi célul. Adódik a kérdés, hogy a pedagógiai célzatú szövegek miben mutatnak elmozdulást az ideologikus távlat szerint rendeződő alkotásokhoz képest, főként hogyha a különféle didaktikai elképzelések elméleti (ideologikus színezetű) alapvonásaira tekintünk. Megítélésem szerint a hipotetikusan elgondolt, ugyanakkor narrativizált mintázatokon, eszmei tartalmakon túl (persze azokból inspirálódva) konkrét, gyakorlatias (a mértékadó életvezetést propagáló) mondandót fogalmaznak meg, releváns ismeretkészletet közvetítenek az olvasóközönség felé, explicit módon, olykor expressis verbis. Mind a korszerű nevelési elvek hirdetésénél, mind az erkölcsi útmutatás terén adekvát a fikciós elbeszélésforma, hiszen a lecke a gyermek eleven olvasmányélményén keresztül realizálódik, legyen szó állambölcseleti prózáról vagy robinzonádról. A következő nagyfejezet irodalomszociológiai szemléletű és a kortárs románok kiadásának, népszerűsítésének gyakorlatait igyekszik felvázolni a szerialitás, a sorozatszerűség rendezőfogalmait is kontextusba vonva. A szerialitás mint irodalmi termelési mód egyféle biztosítási funkciót lát el, garancia lehet a „szövegáru” mint piaci termék szisztematizált létrehozására, propagálására és értékesítésére. Komplex, soktényezős, sokszereplős procedúra, mint a dolgozatban láthatóvá válik: szerzők, fordítók, szerkesztők, nyomdász-kiadók, könyvkereskedők, előfizetés-szedők, esetenként mecénások érdekegyesítő kooperációját feltételezi. Korszakunkban a hasonló szerveződéseknek köszönhetően jelentek meg a magyarországi prózairodalomban a népszerű nyugat-európai műfajok, szövegtípusok, amelyek széleskörű olvasói bázis, a fizetőképes kereslet kialakítására is alkalmat adtak, s néhányuk, módosult formában, a modern olvasóközönség befogadói igényeihez alkalmazkodva, napjainkig közkedvelt olvasmányok. A fejezetben az a konzekvencia kerül megfogalmazásra, hogy a korszak kiadói számára az olvasóközönség megközelítésében és megnyerésében a konkrét gyakorlati tevékenységek kerülnek domináns pozícióba, egyértelművé téve, hogy pusztán ideologikus toposzokat felvonultató szólamokkal már nem tehető sikeressé egy deklaráltan gazdasági szemlélet erőterében formálódó vállalkozás. A következő nagyfejezet ismét szövegelemzéseket foglal magába, a „gótikus irodalom”, illetve a münchhauseniádák korpuszából, a pragmatikus távlat szerint rendezve. Kiadóink viszonylag korán felismerték, hogy a szórakoztató irodalom létező, reális társadalmi szükségletet elégít ki, ehhez formálták a szövegek kiadásának procedúráját. Mivel a siker a konzisztens kiadói stratégiák, s a megvalósult eredmények összefüggésében a korábbitól eltérő aspektusban tárul fel, az elasztikus, gyakorlatilag behatárolhatatlan jelenséget a dolgozat vonatkozó fejezetében a romántextúrát kialakító láthatatlan ismétlődéselv kérdésköréből igyekeztem megközelíteni. Kiadói tekintetben az ismétlődéselv a reprodukciós gyakorlatban, az operacionalizált előállítás, értékesítés feltételeit biztosító minták kiválasztásában, standardizálásában és alkalmazásában nyilvánult meg – mindaddig, amíg rentábilisnak minősülnek. Tudható, hogy a népszerű, populáris irodalomban szigorú konvenciók, szabályszerűségek uralkodnak, az alkotások rendszerint olyan forma- és rendezőelvek szerint alakulnak, mint az ismétlés, amely strukturális, tematikus és motivikus kapcsolatokat teremt, marginális „zárványokat” és átmeneti szövegeket egyaránt létrehozva. Elemzésem a fent említett mechanizmust igyekszik megragadni a „gótikus irodalom” esetében öt, a münchhauseniádák esetében négy szöveg részletesebb taglalásával. Legyen szó tehát ideologikusan, funkcionálisan, vagy pragmatikusan elgondolt prózai szövegműről, a századfordulós románkorpusz előállításának társadalmi-kulturális feltételei, valamint a műfaj belső módosulásai, mutációi közt egymást át-átszövő kontaktus, oksági kapcsolat mutatható ki. Noha a rendezőfogalmak szerinti elkülönítés strukturális funkciót lát el, hangsúlyozandó, hogy „vegytiszta” román aligha található, a három típus elhatárolása, megkülönböztetése szükségszerűen bizonytalan, határaik elmosódnak; az ideologikumot közvetítő szövegek esetében már feltalálhatók az anyagi érdekeltség, az üzleti organizáció első nyomai.