Az objektum-orientáltság fogalomrendszere az informatika szinte minden területén egyre nagyobb teret hódít az utóbbi években. Ez a fogalomrendszer az absztrakció egy magasabb szintjét teszi lehetővé. Az objektumok először a hagyományos programozási nyelvekben jelentek meg, majd egyre szélesebb körben alkalmazottá vált a használata. Ebből a fejlődési tendenciából az adatbázis kezelés sem maradt ki, ahol a relációs adatbázis-tervezés következő generációjaként az objektum-relációs adatbázis-tervezés alakult ki. Az objektum-orientált alkalmazásfejlesztés megjelenése előtt az alkalmazások tipikusan a relációs adatbázis-kezelő rendszert használták az adatok tárolására. Az alap relációs modell egyszerű, és az adatokat főként táblák soraiként és oszlopaiként mutatják. A tárolásra kerülő adatok típusa a beépített típusok valamelyike vagy ezen típusok altípusai illetve más speciális típusok lehetnek. Ezek az alap relációs modellre épülő rendszerek nem engedték meg a típusrendszer bővítését, új adattípusok definiálását és hozzáadását. A objektum-relációs adatbázis-tervezés (ORDBMS) a relációs adatbázis-tervezés (RDBMS) és a tiszta objektum-orientált adatbázis-tervezés között helyezkedik el, az ORDBMS-ek mind nyelvi, mind megvalósítási szempontból az RDBMS-ek általánosításának tekinthetők. Nagy eltérés azonban a relációs modellhez képest, hogy a táblák oszlopai elvileg minden felhasználó által definiált típusú objektumot tartalmazhatnak, nemcsak az előre definiált elemi típusokat. Az Oracle 8-as verziójában, 1998-ban jelent meg elsőször az objektumorientált fogalomrendszer. Az Oracle9-től kezdve, pedig szinte a teljes objektumorientált tulajdonságkészlet megtalálható, mint például az öröklődés, egységbezárás, polimorfizmus. Az objektum-relációs modell alkalmazásával az Oracle fenntartotta a kapcsolatot a relációs konstrukció és az objektum konstrukció között, építve a már meg lévő ismeretre, amely már megvan a jelenlegi fejlesztői generációnak az Oracle relációs módszertana révén.