Kábítószerrel visszaélés egyes kérdései

Dátum
2012-02-14T16:36:25Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A nemzetközi kitekintést követően a magyar szabályozás alakulását levezetem az 1930. évi XXXVII. törvénycikktől egészen a jelenleg hatályos Büntető törvénykönyvig. Ebben a részben láttam szükségesnek megemlíteni egy ma már hatályban nem lévő, de a kábítószerrel visszaélés problémakörével számos hasonlatosságot mutató egykor szabályozott kérdést, a doppingolást. Ezt követően ismertetem a jelen kérdéskör tárgyát, azaz magát a kábítószert, annak fogalmát és a fajtáit is. Azok közül pedig - a teljesség igénye nélkül - a leggyakrabban használt szereket hatásmechanizmusok alapján bemutatom. Dolgozatomban a hangsúlyt leginkább a hatályos büntetőjogi szabályokra helyeztem, így az azt érintő fejezetekben, részletesen taglalom a törvényt a vonatkozó kollégiumi állásfoglalásokkal és jogegységi határozatokkal, kiegészítve azt a bírói gyakorlat néhány irányadó példájával. Itt a célom a visszaélés kábítószerrel tényállás(ok) összetett, és ebből kifolyólag bonyolultabb szabályainak a világossá tétele volt. Személy szerint én a legérdekesebb kérdéskörnek a kábítószerek csekély, illetve jelentős mennyisége meghatározásának kialakulását, az ezzel kapcsolatos problémakört és az elterelést tartom. Ezekre különös hangsúlyt is fektettem. A csekély, illetve jelentős mennyiség kérdései elvezetnek minket a büntetőjogi egység-többség területére is, szorosan összefüggnek egymással, ezért ezeket indokoltnak tartottam együtt részletezni a vonatkozó Legfelsőbb Bírósági jogegységi határozatokkal. Az eltereléssel, mint büntethetőséget megszüntető okkal kapcsolatban nem csak a vonatkozó joganyag részletes szabályait ismertetem, de felfedem az azzal kapcsolatos gyakorlati problémákat, helyenként a saját véleményemet is kifejtve. Végezetül a kábítószer-problémához kapcsolódó bűnözést vizsgáltam meg, az ahhoz tartozó kriminalisztikai és büntetőeljárás jogi sajátosságokkal együtt. Mivel azonban e fejezet akár önmagában is alkalmas lenne egy szakdolgozat megírásához, így itt is a lényegre törő összefoglalásra törekedtem. A legalizáció kérdéskörére az összegzés keretében térek ki.

Leírás
Kulcsszavak
kábítószer, elterelés
Forrás