Egészségturizmus fejlesztése az Észak-alföldi régióban Európai Uniós támogatások segítségével

Dátum
2012-04-06T07:22:46Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Egészségturizmus fejlesztése az Észak-alföldi régióban Európai Uniós támogatások segítségével Magyarország a 2003 áprilisában Athénban aláírt, 2004. május 1-én hatályba lépett szerződéssel, 9 másik országgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz, ami azt is jelentette, hogy immár teljes jogú tagállamként jogosulttá vált az unió strukturális alapjaiból származó források igénybevételére. A felhasználás eredményessége szempontjából lényeges, hogy egy társadalom az adott gazdasági struktúra és kapacitások mellett milyen célra fordítja a támogatásokat, és így azok milyen hatásfokkal járulnak hozzá a konkrét gazdasági ágazat, valamint a nemzetgazdaság teljesítőképességének javításához. Európa országai közül immár 27 tagja van az Európai Uniónak, de a közelmúltban csatlakozott és az újonnan csatlakozó tagállamok fejlettségi szintje jelentősen elmarad az ezredforduló előtt csatlakozottakétól. A regionális politika – azaz a tagállamok közötti illetve tagállamon belüli regionális különbségek mérséklésére, a kohézióra irányuló törekvés – emiatt jelentősen felértékelődött. Megfelelő érvényesülése érdekében Magyarországon a csatlakozás óta átalakult a közigazgatás területi rendszere, megalakult a hét – NUTS2-szintő – régió, amelyek fejlesztési koncepcióját operatív programokban fektették le. Az Észak-alföldi régió társadalmi-gazdasági szempontból az egyik legkevésbé fejlett, legalacsonyabb GDP-vel rendelkező egység Magyarországon és az egész Európai Unióban. A régióban az egészségturizmus a legjelentősebb attrakció a turisztikai szektorban. Az Új Széchényi Terv egyik legígéretesebb lehetséges kitörési pontja az egészségipar és a gyógyturizmus támogatása, ez további előrehaladást jelent az iparágnak. A turizmusfejlesztés gazdasági hatása csak hosszú távú, összetett elemzések árán mutatható ki, és bár különböző mértékben, de számos gazdasági iparág teljesítményéhez járul hozzá, ezért fontos, hogy a régió gazdaságának növekedésére pozitív hatással legyen. A szakdolgozat általános ismertetést ad az uniós finanszírozási alapokról és ezek 2004-2013 közötti, magyarországi tervezési koncepciókhoz való kapcsolódásáról, valamint a források konkrét felhasználásáról a kiválasztott régióban, az adott gazdasági ágazat rövid bemutatása mellett. Az összehasonlító elemzések az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) származó, az Észak-alföldi régióban felhasználásra kerülő támogatásokról készültek. Fő témájuk a turizmusfejlesztés, azon belül az egészségturizmus fejlődése, megújulása. Bemutatásra kerül, hogy az Európai Uniós forrásokból az egyes tervezési időszakokban milyen fejlesztések valósultak meg a régióban, továbbá hogy a gazdasági válság ellenére a turisztikai beruházások pozitív hatással vannak-e hazánk vendégforgalmának alakulására, külföldi és belföldi látogatók tekintetében egyaránt. Az Észak-alföldi régió egészségturizmusban rejlő lehetőségei SWOT analízis keretében kerülnek elemzésre.

Leírás
Kulcsszavak
Európai Unió, Egészségturizmus
Forrás