Az Antal és Antal Kft. logisztikai folyamatai

Dátum
2012-04-16T08:53:44Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban a logisztika témakörének a kifejtésével foglalkozom. Számomra azért fontos ennek a témának a taglalása, mert a logisztika minden létező vállalat tevékenységében megfigyelhető, függetlenül annak méretétől. Maga a logisztika tág fogalom, amely rengeteg tevékenységet foglal magába. Ezen tevékenységeknek a megértése és átláthatósága érdekében a dolgozatom első felében a logisztika alapfogalmait, egyes ágazatait és folyamatait kívánom bemutatni. A szakdolgozat második felében az Antal és Antal Kft. logisztikai tevékenységeit mutatom be. Bővebben kitérek a vállalat beszerzéseire, termelésére, áruszállítására valamint az értékesítési folyamataira. Említést teszek az általuk alkalmazott logisztikai módszerekről és fuvareszközökről. Ezen kívül bemutatom az általuk használt szállítási útvonalakat és a szállítási menetrendeket. A cég számára fontos a környezet védelme, amelyet megpróbál beleintegrálni a különböző tevékenységeibe. Ebből kifolyólag említést teszek, a vállalatnál is megjelenő inverz logisztikáról, bővebben annak gyakorlati megvalósításáról a társaságnál.

Leírás
Kulcsszavak
logisztika, beszerzés, termelés, értékesítés
Forrás