Webszolgáltatás megvalósítása a JAVA nyelv segítségével

Dátum
2006-06-27T16:48:58Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Mi is a webszolgáltatás? Webszolgáltatás bármely olyan szolgáltatás lehet, amely elérhető az interneten keresztül, szabványos XML alapú üzenetküldő rendszert használ, és egyetlen operációs rendszertől, vagy programnyelvtől sem függ. A webszolgáltatások az elosztott rendszerek újabb mérföldkövét jelentik, hiszen az XML-nek köszönhetően szövegalapúak, és nyitott szabványokat használnak. A webszolgáltatások elvét 1999-ben a Hewlett-Packard vezette be, magát a kifejezést pedig 2000-ben a Microsoft használta először. A Microsoft ekkor már a .NET fontos elemeként tekintett a webszolgáltatásokra. A webszolgáltatások tehát egyszerűen szólva olyan programok amelyek XML dokumentumok hálózaton keresztül történő átküldésével kommunikálnak. A kommunikáció bármilyen protokollon keresztül történhet, például HTTP, SMTP, FTP segítségével. A leggyakrabban használt protokoll a HTTP hiszen ezt egyébként is szinte minden gépen használják, így könnyen átjutnak az üzenetek a tűzfalakon. Az üzenetek minden esetben XML dokumentumok, azonban a kommunikáció leírására több XML alkalmazás létezik. A legfontosabbak az XML-RPC, és főleg a SOAP. A szabványos adatátvitelnek köszönhetően lehetővé válik, hogy webszolgáltatás készítésekor ne kelljen a programozóknak a hálózati adatcserét leprogramozniuk, hiszen ezt már mások megtették helyettük. Szinte minden jelentős programozási nyelvhez született valamilyen eszköz, amellyel webszolgáltatást hozhatunk létre. Léteznek olyan nyelvek, amelyek a webszolgáltatások leírására szolgálnak. Ezek segítségével egy webszolgáltatást automatikusan igénybe lehet venni anélkül, hogy külön kliens programot hoztunk volna létre az adott szolgáltatáshoz. Ezen nyelvek közül a legelterjedtebb a WSDL. Ezenkívül léteznek eszközök a webszolgáltatások nyilvántartókba regisztrálására, és kikeresésére. Mivel a webszolgáltatások alapvetően nem csak emberi felhasználásra születtek, így nem meglepő, hogy már most is léteznek olyan programok amelyek emberi beavatkozás nélkül kikeresik a nekik kellő webszolgáltatást, és kapcsolatba is lépnek vele.

Leírás
Kulcsszavak
XML, DTD, W3C, XML Schema, SOAP, Axis, WSDL
Forrás