A Lófő - tisztás tájtörténete, botanikai vizsgálata

Dátum
2012-11-14T11:27:15Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatomban szereplő terület a Bükk hegységben, Bükkszentkereszt mellett található hegyi rét. A Lófő - tisztás kiterjedésének vizsgálatát az Első, Második és Harmadik katonai felmérés ide vonatkozó térképszelvényei és néhány másik korabeli térkép alapján végeztem. A Lófő – tisztás egykori erdőirtások nyomán alakult ki másodlagos gyepként. A dolgozat másik részében, a botanikai felmérés során vizsgáltam a területen található flórát: nagyméretű, úgynevezett hagyásfákat, cserjéket, valamint lágyszárú növényeket. Növényfaj listát készítettem az általam feljegyzett növényekből, akár fás vagy lágyszárú, akár védett vagy gyomnövényről legyen szó. A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a Lófő emberi tevékenység nélkül mai formájában egyáltalán nem létezne. Ma azonban szervesen hozzátartozik a Bükk tájképéhez, fajkészletük által annak biológiai sokféleségét növeli, így mindenképpen megőrzendő.

Leírás
Kulcsszavak
Lófő, hegyi rét, botanika, tájtörténet, Bükkszentkereszt
Forrás