A közlekedési bűncselekmények elméleti és gyakorlati kérdései

Dátum
2013-03-18T12:54:16Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom elsődleges célja a közlekedési bűncselekmények és azok nyomozásának objektív szemléletű bemutatása, de az ezzel kapcsolatos bűn és baleset-megelőzést is igyekeztem elemezni. A dolgozat 4 részből áll. Az első részben összefoglaltam a közlekedési büntetőjog és hazánk közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását napjainkig, döntően a Csemegi-kódextől a 2012. évi C. törvényig, valamint ezzel párhuzamosan Magyarország közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását a 2012. évi statisztikai adatok alapján. A második részben a közlekedési bűncselekmények fogalmi köréről, a bizonyítás tárgyáról valamint a bizonyítandó tényekről írtam. Párhuzamosan bemutattam a régi Btk.-t, de még jelenleg hatályos 1978. évi IV. törvényt, valamint az új Btk.-t 2012. évi C. törvényből kifejezetten a közlekedési bűncselekményeket. A harmadik részben a közlekedési bűncselekmények nyomozásának metodikájáról írtam, a tudomásra jutás módjától, az egyes bizonyítási eszközök és eljárásokon keresztül az igazságügyi szakértők tevékenységéig. A negyedik részben a prevenció lehetőségeit kutattam a baleset-megelőzés érdekében. A közlekedés biztonságának érvényesülése elképzelhetetlen néhány alapelv garantálása nélkül. Ezek olyan kötelezettségek, amelyekhez valamennyi úthasználónak alkalmazkodnia kell. Kompetens szakemberek ide sorolják a következőket: Ne okozzon balesetet, sőt a személy- és vagyonbiztonságot se veszélyeztesse. Tegyen meg minden tőle elvárhatót a balesetek elhárítására, illetve a balesetek következményeinek mérséklésére. A közlekedés többi résztvevőjét közlekedésében indokolatlanul ne akadályozza és ne is zavarja.

Leírás
Kulcsszavak
baleset, közlekedés, bűncselekmény
Forrás