A Balaton idegenforgalmi jellemezői közgazdásági nézőpontból

Dátum
2013-03-28T09:11:27Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom témája a Balaton idegenforgalmi jellemezői közgazdasági nézőpontból, ahol a Balaton–vidék turizmusát közgazdasági alapokra helyezem.A Balaton rövid bemutatásával kezdek, ahol a legfontosabb adatait ismertetem. A szakdolgozatom első fő részében a kereslete alapján vizsgálom meg a „magyar tengerünket”, ahol először a befolyásoló tényezőket ismertetem, azaz a szabadidőt, a diszkrecionális jövedelmet és a motivációt, amely összefüggésbe hozható a Maslow-féle szükséglet-hierarchia elmélettel. Továbbá a turisták öt legjellemzőbb utazási irányait vizsgálom meg (a lineáris, a tört lineáris, a körvonalas, a csillagszerű és a kombinált elmozdulást). Végül összevetem az elmúlt évtized változásait a turistaérkeztetés tekintetében, ahol kitérek külön a külföldi és külön a belföldi turisták alakulására is. A második fő részében, azaz a kínálatnál a Balaton idegenforgalmi adottságai ismertetésével indítok, majd rátérek az általam kiválasztott három legfontosabb városra, illetve a kialakult turizmus fajtákra.

Leírás
Kulcsszavak
Balaton, turizmus
Forrás