Az olimpia medializációjának bemutatása két példa segítségével

Dátum
2013-03-28T09:34:07Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Amikor a televízióban a 2012-es londoni olimpiának a megnyitóját néztem, akkor ötlött fel bennem először az a gondolat, hogy az olimpia és a média kapcsolatáról szeretném írni a szakdolgozatomat. Egyszerre kíváncsi lettem arra, hogy hogyan is alakultak ki az olimpiai játékok. Hogyan lett egy egyszerű – bár az ókori Görögországban az egyik legjelentősebb – sportversenyből egy globális, az egész világot átszövő és behálózó sport- és mára médiarendezvény. Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóként azonban nem a sportágak és szabályok bemutatására akartam helyezni a hangsúlyt, hanem arra, ami mára már teljesen egybeforrt az olimpiai játékokkal. Ez pedig nem más, mint a média jelenléte. Így dolgozatomban az olimpia és a média szimbiózisának kialakulását mutatom be, majd két konkrét sportolót hozok fel példának, akik a sportnak köszönhetően váltak közismertté. Szakdolgozatom első fejezetében szeretném részletesen bemutatni azt, hogy mi is a sport. Vagyis egy definíciót, egy meghatározást írni erről a tevékenységről. Majd, hogy tisztában legyünk a sportnak és az olimpiának mint rendezvénynek a kialakulásával, az első fejezetben részletesen ki szeretném fejteni az ókori olimpiai játékok kialakulásának történetét. Ez után azt kutatom, hogy a franciák miért akarták, majd élesztették fel ezt az antik görög hagyományt, elindítva ezzel az olimpiai játékok világkörüli útját és az újkori olimpiai játékok időszámítását. A szakdolgozat második fele részletesen meg fogja vizsgálni az 1936-os berlini olimpiát, mivel ez volt az első olimpia, amelyet kamerával, mozgóképként rögzítettek és közönségnek vetítettek. Igaz, az Amerikai Egyesült Államokban már 1936 előtt is létezett az új médium, de még csak kísérleti jelleggel használták. Vagyis a berlini olimpia volt az a sportesemény, ahol először egészítette ki egymást ilyen magas szinten a sport és média. Leni Riefenstahl filmje művészien rögzítette az olimpiai játékok folyamatát, és a filmben debütáló kameramozgások egészen napjainkig mérföldkőnek tekinthetőek az olimpiák közvetítésében. A berlini olimpia bemutatása után azt vizsgálom, hogy az győzelmek milyen hatással voltak a berlini játékok egyik legnépszerűbb versenyzőjének, Jesse Owensnek az életére, és hogy miként hatott jövőjére a sportgyőzelem. A harmadik fejezetben ezt a szálat viszem tovább, amikor bemutatom a 2012-es londoni olimpiát, ahol már nemcsak a televízió képernyője előtt ülve nézhettük a sportrendezvényt, hanem az interneten is folyamatosan nyomon követhettük az eseményeket, ezáltal téve tényleg globálissá a nézőtábort. Ebben a fejezetben Usain Bolt a kiválasztott sportoló, aki Owenshez hasonlóan teljesített az olimpián. Mindkét versenyző életútjában kiemelkedő szerepe van ennek a sportrendezvénynek. Világsztárok lettek.

Leírás
Kulcsszavak
olimpia, sportmédia
Forrás