Halászó helyek és eszközök megnevezései a korai ómagyar korban

Dátum
2013-04-16T13:48:55Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat a Bevezetés után négy nagyobb fejezetegységre tagolódik és Összegzéssel, valamint a Felhasznált irodalom jegyzékével zárul. Témája a magyar történeti nyelvészet témakörébe tartozik, ezen belül is a magyar helynévtörténethez. Az ómagyar korban használt legismertebb halászó eszközök felépítését és működését, valamint az eszközöket megnevező lexémák eredetét és ezek földrajzi köznévi vagy helynévi előfordulásait mutatja be. A dolgozat ezek közül az eszközök közül a szégye ismertetését hosszabban tárgyalja, a vejsze bemutatását rövidebben, a földrajzi köznévi funkcióval nem rendelkező varsát pedig csak érintőlegesen mutatja be. Az említett halászó eszközök és a belőlük kialakult helynevek mellett a dolgozat egy szintén hosszabb fejezetben a tanya szavunk eredetével és eredeti, ’halászó hely’ értelemben használt alapjelentésével is foglalkozik, s ehhez kapcsolódva a tanya lexéma helynévi előfordulásait is igyekszik bemutatni. A dolgozatot a tárgyalt eszközökhöz kapcsolódó képek, valamint a tanya, szégye és vejsze lexémák szóföldrajzát és helynévi előfordulásait illusztráló három darab térképes ábra teszik szemléletesebbé. Az eszközöket ábrázoló képek Herman Ottó: A magyar halászat könyve című munkájából valók.

Leírás
Kulcsszavak
Halászat, Tanya, Szégye, Vejsze, Varsa
Forrás