A szerepverset a lírai én kimondása felől közelítjük meg, ennek a versnyelvi összetettséget vizsgáljuk. Amikor a lírai versekben „én” áll, akkor ez egyszersmind grammatikai alany, pragmatikai viszony (pl. én–te), retorikai figura (pl. megszólítás, arcadás), továbbá szemlelet-hez kapcsolódó képzet egy beszédhelyzetben (pl. egy lány zongoraleckét vesz a Psyche egyik darabjában). Ezek a lírai költemény rendszerében eltérő síkokon helyezkednek el, de az olva-sást a kölcsönhatásaik irányítják. E különnemű és kölcsönható nyelvi rendszerek nem egysé-gesíthetőek a szerep fogalmában. Két korpuszt vizsgálunk. Az első Weöres Sándor Psyché. Egy hajdani költőnő írásai című kötete, melynél a szakirodalom veti föl a szerepvers műfaját. A kötetcím alá rendelt versekben feltételeznek egy lehetséges, ám soha meg nem valósult, fiktív női alakot. Ez a fogalmi meg-közelítés leegyszerűsíti a valóság, fikció, fikcionális, imaginárius fogalmak közötti viszonyt. A másik korpuszban hasonló megoldásokra lehetünk figyelmesek: Kovács András Ferenc Lázáry René Sándor-versei a Psyché egyes darabjainak újra-olvasására ösztönöznek. A Klavier studium, Epistola ennen magamhoz, Eufrosina igaz tüköre, Önarckép, visszfény Párizsból, Férfiszó, Antonius Kleopátrához olvasása közben azt a kérdést tesszük föl, hogyan ismerjük föl, hogy szerepről van szó. A kérdés megválaszolásához a szemiotikai olvasást irányító jelekre, hermeneutikai olvasást irányító értelemmozzanatokra, az olvasás performatív műveleteit irányító versnyelvi stratégiákra összpontosítunk. Ugyan számot vetünk a szerepvers fogalmaival, de nem új definíciót kívánunk adni, hanem a kialakult értésmódok határait vizsgáljuk. A szerepet nem pozitív nagyságrendként: a szerepet olvasási alakzatként ismerjük fel. A szerep alá rendezett versekben a megalkotott költői név nem fiktív alakként van jelen, hanem egy jelölősor utalásrendszerében. Nem egy külső vonat-kozási mező reprodukciójára épül. A név jelentése a jelölőkre való utaláson alapul, tisztán verbális úton éri el hatását; úgy mutatkozik meg, ahogyan a szavak szemszögéből látszik, a különböző nyelvi rendszerek es más szemiotikai rendszerek (íráskép, hangeffektus, képi ima-gináció) kölcsönhatásai szempontjából. Kutatói kérdésünk, hogy egy költemény olvasása közben tartós támasztékként használható-e a szerepvers fogalma, mikor az olvasás performatív műveleteire figyelve a nyelvi rendszerek feszültségét érzékelhetjük.