Értekezésem tárgya a magyarországi cigányság írott irodalma, ennek az irodalomnak a megközelítése, a megközelítés elméleti alapjainak megtalálása, kijelölése. (Az irodalom részének tekintem az íratlan, illetve nem a szerzők által leírt népköltészeti alkotásokat is, nemkülönben a „kánon peremén” [Szegedy-Maszák Mihály] létező önéletrajzokat, visszaemlékezéseket is, de ezekkel most nem foglalkozom, az értekezés alapján írandó könyvemben viszont igen.) Munkámban egy olyan nép irodalmáról írok, amelyiknek jelentős része nem ismeri, mert nem ismerheti ezt az irodalmat, egyszerűen azért, mert mással van elfoglalva: a szó legszorosabb értelmében a túlélésért, a mindennapi kenyérért küzd – hasonlóan sok, azonos sorsú nemcigány emberhez. A cigányokat azonban, miként a zsidókat, még évszázados negatív előítéletek is sújtják: a többségi társadalom jelentős részének téves képe van róluk, sokan kultúrájuk létét is kétsége vonják – neves tudós is vélte úgy, hogy a cigányságnak nincs saját kultúrája. Munkám legfőbb célja annak a tudatosítása, hogy a magyarországi és a világon élő cigányságnak van és mindig is volt saját kultúrája (vannak és voltak saját kultúrái), azaz ugyanúgy kultúraalkotó nép, mint a Föld bármely népe s kultúrája: irodalma, zenéje, képzőművészete, népművészete nagyon is érdekes, izgalmas, értékes, megismerésre és megismertetésre, megőrzésre érdemes.
Ennek a célnak megfelelő az értekezés felépítése. Értekezésem három részből áll, egy elméleti részből, egy hosszmetszetből, ami a magyarországi cigány irodalommal kapcsolatos közelebbi kérdéseket érinti, s egy portrékat, pályaképeket tartalmazó keresztmetszetből. Az elméleti részben többek közt munkám teoretikus hátteréről beszélek. Kiindulópontom Szegedy-Maszák Mihály egy tanulmányának (Nemzeti és világirodalom a huszonegyedik században. In uő: Megértés, fordítás, kánon. Budapest, 2008, Kalligram. 99–121. o.) néhány gondolata. Ezek hatására értekezésemben a cigányság kulturális emancipációjáról és írott irodalmáról szólva nem egy egységesnek, egyenesvonalúnak tételezett s csak egyféleképp elmondhatónak gondolt történetet akarok felvázolni, sőt az irodalomról szólva nem is összefüggő, koherens történetet s főleg nem fejlődéstörténetet szándékszom leírni (pontosabban konstruálni), csupán portrékat rajzolok, művekről, életművekről beszélek mint egy esetleges majdani történet elemeiről. Munkám elméleti hátterének része, teoretikus alapja a formalizmus, a strukturalizmus és az irodalmi hermeneutika, nemkülönben az, amit újabban interart studies-nek, illetve cultural studies-nek, művelődéstudománynak (Szegedy-Maszák Mihály) neveznek. Különösen a posztkolonialista elémélet eredményeit vélem hasznosíthatóknak. A posztkolonialista irodalmat tekintem a cigány irodalom egyik virtuális terének és igen sok párhuzamot vélek felfedezni a cigány irodalom és az amerikai néger irodalom, sőt a cigányok és a négerek emancipációs mozgalma között. Szintén az elméleti háttérhez tartozik a kulturális antropológia, az idegen leírásának, megismerésének tudománya. A cigány irodalomról adott meghatározásom a következő: Cigány irodalom a magukat cigánynak valló szerzők által bármilyen nyelven írt szépirodalmi művek összessége, mely művek ugyanakkor természetszerűen részei az adott nyelv irodalmának s az egyetemes irodalomnak is. Mivel a népköltészet a mindenkori irodalom része, a magyarországi cigányságnak mindig volt irodalma, s csak az írott irodalma kezdődött későn, az 1960-as években.
A magyarországi írott cigány irodalom kezdetét két fontos dátumhoz is köthetjük: 1970-ben jelent meg Bari Károly Holtak arca fölé verseskötete, 1975-ben pedig Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye. Munkám végső változatában tíz nagyportré (Balázs János, Balogh Attila, Bari Károly, Holdosi József, Jónás Tamás, Kovács József Hontalan, Lakatos Menyhért, Osztojkán Béla, Szepesi József, Szécsi Magda) és húsz kisportré mutatja be az alkotókat. Kiválasztásuknál magától értetődően az esztétikai szempontok voltak az elsődlegesek. Nincsenek illúzióim, ugyanakkor nem minden naivitás nélkül remélem, hogy munkám segíthet a cigányság emancipációs küzdelmeiben.

The subject of my dissertation is the written literature of Roma in Hungary, the approach to this literature as well as the identification and definition of the theoretical foundations of this approach. (In my opinion, unwritten literature and works of folk poetry not written by authors are also considered to be parts of the literature, and so are the autobiographies and recollections “on the edge of literary canon” [Mihály Szegedy-Maszák], but I do not deal with these concepts here. Nevertheless, I am concerned with them in my book to be written on the basis of the dissertation.) In my work I write about the literature of a folk where most of the people do not even know about – because they do not have the opportunity to learn about – their own literature, simply because they concentrate on other tasks: they struggle to survive in the strictest sense, they struggle for the daily bread, like many non-Roma people of the same fate. However, Roma are, just like Jewish people, affected by centuries-old negative prejudices: the majority of the mainstream society has misconceptions about them, many even doubt the pure existence of their culture – there have been renowned scientists as well who believed that Roma people do not have their own culture. The main goal of my work is to raise awareness of the fact that the Roma in Hungary and all over the world have and have always had their own culture (own cultures), i.e. they are culture-producing people, just like any other folks and cultures on Earth: their literature, music, fine arts and folk arts are very interesting, exciting, valuable, worth learning, teaching and protecting. The dissertation has been structured to meet this purpose. It consists of three parts: a theoretical one, a longitudinal section concerned with the closer issues related to the literature of Roma in Hungary as well as a transverse section including portraits and career profiles. In the theoretical part, I write about the theoretical background of my work, among others. My starting point is made up of some thoughts of the study of Mihály Szegedy-Maszák (Nemzeti és világirodalom a huszonegyedik században [National and World Literature in the Twenty-first Century]. In Mihály Szegedy-Maszák, Megértés, fordítás, kánon (Interpretation, Translation, Canon), Budapest, 2008, Kalligram. p. 99–121). As a result, in my dissertation I do not attempt to outline the story of the cultural emancipation and written literature of Roma as a story assumed to be homogenous and straight line that can be told only in one way, I even do not intend to write down (or rather construct) a cohesive and coherent story of literature, and certainly not its evolution, I only draw portraits and talk about works and oeuvres as elements of a possible future story. Parts of the theoretical background, creating the theoretical basis of my work, are formalism, structuralism and literary hermeneutics, as well as the fields recently named interart studies and cultural studies (Mihály Szegedy-Maszák). I consider the results of the post-colonial theory particularly useful. In my view, post-colonial literature can be looked at as one of the virtual spaces of Roma literature and I have found a number of analogies between Roma literature and African-American literature, as well as between the emancipation movements of Roma and black people. In addition, the theoretical background also includes cultural anthropology, the study of describing and exploring the foreign. My definition of Roma literature is the following: Roma literature means all literary works written in any language by authors declaring themselves to be Roma, which works are, at the same time, inherent parts of the literature of the particular language and the universal literature. Since folk poetry is part of the prevailing literature, the Roma in Hungary have always had their own literature, it is only the written literature that began late, in the 1960s. The beginning of written literature of the Roma in Hungary can be associated with two important dates: the collection of poems of Károly Bari, entitled Holtak arca fölé (Above the face of the dead) was published in 1970, and the novel of Menyhért Lakatos, entitled Füstös képek (Smoky pictures) was published in 1975. In the final version of my work the authors are presented by means of ten large portraits (János Balázs, Attila Balogh, Károly Bari, József Holdosi, Tamás Jónás, József Kovács “Hontalan”, Menyhért Lakatos, Béla Osztojkán, József Szepesi, Magda Szécsi) and twenty small portraits. In the course of the selection process, obviously aesthetic considerations were the priorities. I do not have illusions, nevertheless I hope, perhaps naively, that my work may help in the emancipation struggles of Roma people.