Az államfő jogállása a nemzetközi jogban- a Sólyom-ügy példáján keresztül

Dátum
2014-01-17T15:32:29Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témájául az Európai Bíróság elé C-364/10. számmal került Magyarország kontra Szlovák Köztársaság ügy szolgál. Érdeklődésem először az ügy magyar érintettsége miatt merült föl, majd az eset elemzése kapcsán úgy találtam, hogy az ügy jelentős hatást gyakorol a nemzetközi jog és az uniós jog területeire. Önmagában ritka a tagállam kontra tagállam ügy az Európai Bíróság előtt, hiszen mindösszesen öt ilyen ügyben járt el a Bíróság. Másrészről a Sólyom-ügy több fontos kérdést is felvet: az uniós jog és a nemzetközi jog viszonyára vonatkozó elmélet és gyakorlat kérdésében, valamint az államfők jogállására, nemzetközi jogállására vonatkozóan. A dolgozatban foglalkozom az uniós polgárság intézményével és ahhoz kapcsolódóan a szabad mozgáshoz való joggal, a diplomáciai kapcsolatok jogával, valamint vizsgálom a különböző fórumok előtti igényérvényesítés lehetőségét a konkrét ügyben.

Leírás
Kulcsszavak
uniós polgárság, Sólyom-ügy
Forrás