A vállalatértékelés módszerei

Dátum
2014-04-02T08:03:00Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomat a vállalatértékelés megismerésével kezdeném. Ebben a fejezetben bemutatnám az értékelés mutatószámait és módszereit, mikor használhatóak. Választ adnék arra a kérdésre, hogy miért érték az érték illetve arra, hogy egy vállalat értéke különböző szempontok szerint más és más lehet. A következő fejezetben a cég környezetével foglalkoznék, ahol ugyanis megvizsgálnám azokat a tényezőket, melyek befolyásoló hatással vannak a cég életére. A Tisza Automotive Kft. külső és belső tényezőinek szemléltetése után konkrét betekintést nyernénk, mik azok a politikai, gazdasági, szociális és technológiai döntések és változások, melyek következtében a cég értéke manipulálható. Foglalkozni szeretnék az autóiparral, hogy térben és időben képet kapjuk arról, hogy milyen helyzetben van a magyar autóipar, mi segített illetve mi volt az, ami esetlegesen gátolta a beindulását és felfutását. Az elkövetkezendő fejezetekben bővebben foglalkoznék az eljárási módszerek közül a diszkontált cash flow (DCF) mutatóival, ezen belül is a FCF - free cash flow – módszerrel. Elsősorban a módszer rövid áttekintésével majd szakirodalmi jellemzőit írnám le. A DCF modell alapgondolata az volt, hogy az elemzés során nem hagyja figyelmen kívül a pénz időértékét. Azt mutatja meg, hogy a vállalt a jövőben milyen mértékben lesz képes a tőkejuttatók által elvárt megtérülést fedezni. Ezen belül a FCF figyelmen kívül hagyja a finanszírozásban szereplő idegen tőkét, azaz nem vonja le a hitelezők számára fizetendő tőkerészletet. Erre hivatkozva alkalmaznám a módszereket a vizsgált cég 2012,2013 tény illetve 2014 terv adataira. Elemzés elvégzése után választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy mit jelent az, hogy a vállat értéke negatív vagy pozitív, mi ennek a háttere? Miért lehetséges az, hogy egy stabilan működő vállalatnak mégis van olyan időszaka, ahol negatív értéket realizál?

Leírás
Kulcsszavak
vállalatértékelés, hozam érték eljárások
Forrás