Az Ábri- Hús Kft. Komplex Gazdasági Elemzése

Dátum
2014-04-14T14:06:28Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az első fejezetben azzal foglalkozom, hogy miért ezt a témát választottam, illetve mit és hogyan szeretnék vizsgálni az általam említett gazdasági társaságot érintve. Említést teszek, hogy miért kell, miért célszerű, mi a célja a gazdasági elemzésnek. A második fejezet egy kis elméleti áttekintés azokról a dolgokról, amiről később is szó lesz illetve amivel jobb tisztába lenni ha hasonló gazdasági tevékenységet szeretnék folytatni, legalábbis nagyban megkönnyíti a helyzetünket. A fejezetben említést teszek a beszámoló készítésének céljáról, a pénzügyi elemzés céljáról és eszközeiről és a különböző pénzügyi mutatók számításáról és elemzéséről. A harmadik fejezet teljesen az Ábri- Hús Kft. bemutatásáról szól, ahol a gazdasági környezeten kívül kitérek a beszállítói partnerekre és a cég által elkészítetett kiegészítő mellékletben szereplő számviteli politikára. A negyedik és leghosszabb fejezetben a mérlegről, a leltárról, az eredménykimutatásról illetve a kiegészítő mellékletről írok. Itt bemutatom az előbb felsorolt számviteli eszközök jellemzőit, felépítését, miértjét, tartalmát azok jellemzőit és ezek összehasonlításáról és szót ejtek. Az ötödik fejezetben a vállalkozás adatait felhasználva különböző pénzügyi és vagyoni mutatókat számolok és rövid leírást is teszek róluk. Ilyenek pl.: befektetett eszközök aránya mutató, forgóeszközök aránya mutató, likviditási mutató, kötelezettségek aránya mutató stb. . A hatodik és egyben utolsó fejezetben a cash flow kimutatást jellemzem azok fajtáit, a kimutatás szükségessége, mit fejez ki, mire alkalmas.

Leírás
Kulcsszavak
gazdasági, elemzés
Forrás